Kattints a képre!!

Tulajdonképpen semmi extra: Gyüre Tamás berúgta a motort – ha már úgy is jogsit szerzett nyáron – és ott folytatta, ahol az előző idény végén abbahagyta. Speciel a bajnoki gólkirályról beszélünk, aki a legutóbbi szezonban kereken harmincszor talált be.

Gyüre Tamás máris ontja a gólokat: barátnője, és Dancs Attila technikai vezető teljes megelégedésére Fotó: tudósítónktól

Na, szóval a Mándok megyei első osztályú csapatának huszonegy éves csatára öt gólt rámolt be az eddigi két forduló során, ami a nyitányon pontot ért (1–1) Ibrányban, vasárnap pedig rátett egy lapáttal: négyszer vette be a vásárosnaményi kaput a 7–3-ra megnyert összecsapáson.

– Speciálisan készültünk a Namény ellen, nem egészen a megszokott módon, lehet, ezt azért máskor nem fogjuk erőltetni… – szellőztette meg Gyüre Tamás, aki részletekbe nem bocsátkozott. – A bokám nem éppen százas, így egyáltalán nem számítottam ilyen indításra. Mondjuk annyit futottam vasárnap, mint máskor négy meccs alatt, egyben voltam, ma meg nincs jó kedvem… Két célom van: szeretném túllépni a harmincgólos határt, plusz megúszni eltiltás nélkül, mert az előző idényben hat meccs kimaradt emiatt, ezt most nem akarom újra megélni. Próbálom tartani magam ehhez, még magam is meglepődtem, hogy mennyire higgadtan kezdtem a szezont: tegnap, amikor történt egy kis összezördülés, én mentem oda nyugtatgatni. Szinte hihetetlen… Az is benne van, hogy az első fordulóhoz képest a csapat összhangot tekintve ég és föld volt a különbség, látszik is az eredményen. Köszönöm a szurkolóknak a biztatást, mert így nem nehéz ilyen játékot nyújtani, és persze a társaknak is, hogy odateszik a bogyót, nélkülük én sem érvényesülnék.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .