Kattints a képre!!

A megyei másodosztály Gémtech csoport első fordulójának mérkőzéseit rendezik hétvégén.

Por, alighanem meleg, izzadtság – kezdődik az idény! Fotó: Kupeczné Czirják Ildikó

Megyei II. osztály: Gémtech csoport, 1. forduló (kezdés: 17 óra)

Szombat

Sonkád–Csengersima

Homoki Endre, a Sonkád edzője: – Jó, egységes csapat ellen kezdünk. Elvileg erősebbek lettünk, de ez lesz az igazi felmérő – nem az edzőmeccsek, amelyekre igazából egyszer sem tudtunk rendesen összeállni.

Volkán Roland, a Csengersima játékos-edzője: – Az első bajnoki mérkőzésen, idegenben a megerősített sonkádi csapat ellen nehéz dolgunk lesz, de a győzelem célunk.

Vasárnap

Ópályi–Encsencs

Bartha Miklós, az Ópályi edzője: – Jelentősen átalakult a játékoskeret, ennek a fiatal csapatnak a számára nagyon fontos lenne a sikeres rajt. Abban biztos vagyok, a fiúk mindent meg fognak tenni a jó szereplés érdekében.

Bíró Zsolt, az Encsencs edzője: – Pontot, vagy pontokat szeretnénk szerezni, bár biztos, hogy nem lesz egyszerű a kezdet, de úgy vettem észre, készen állunk a rajtra.

Őr–Kocsord

Szabó Attila, az Őr játékos-edzője: – Visszatértünk a megye kettőbe! Nagyon várjuk a nyitányt, reménykedünk a jó szereplésben hazai pályán.

Disznós Gusztáv, a Kocsord edzője: – Kezdődhet a játék! Soha nem egyszerű a jó erőkből álló újonc otthonában indítani a bajnokságot. A nyáron edzőmeccsen találkoztunk az Őrrel, amelyen nem sok babér termet számunkra, a fiúk fogadkoznak, hogy most másképp lesz és én hiszek nekik.

Milota–Szatmárcseke

Elek László, a Milota edzője: – Sajnos, a nyári átigazolási időszak keresztül húzta a terveinket, mert nem úgy váltunk el a játékosoktól májusban, hogy a fél csapat eligazol. Ezért ismét szinte új csapattal kell nekivágni a szezonnak. Nem tudom, mire leszünk képesek, mivel a felkészülési meccsek sem voltak teljesek. Ettől függetlenül mindenképpen győzelemmel szeretnénk rajtolni a bajnokságban.

Szűcs István, a Szatmárcseke edzője: – Megmondom őszintén, optimista vagyok, a győzelem a cél a nyitányon. Remélem, ez sikerülni fog, mert több éve az a tendencia, hogy ez első néhány meccset rendszerint elbukjuk.

Vámosoroszi–Nagydobos

Riskó Tibor, a Vámosoroszi játékos-edzője: – A nyitányon, hazai pályán győzelemmel szeretnénk indítani a szezont a fiatal, lendületes vendégek ellen.

Czine Máté, a Nagydobos edzője: – Nehéz szezon elé nézünk, máris egy igazi rangadóval kezdünk. A nyári felkészülés, sajnos nem úgy sikerült, ahogy terveztük: Sérülések, betegségek és más egyéb problémák miatt, Viszont nem kifogásokat szeretnék keresni! Egy jó és erős csapathoz látogatunk, amely ahogy láttam elég jól is igazolt. Az elmúlt két szezonban is velük kezdtük a bajnokságot, ráadásul a csapaton belüli információ szerint Orosziból még nem, vagy nagyon régen sikerült pontot elhozni. Kőkeményen dolgozunk ezen a sűrű héten azért, hogy ez most sikerüljön! Nehéz mérkőzésre számítok, de nem feltartott kézzel fogunk elutazni.

A Tisztaberek–Fehérgyarmat mérkőzést november 2-án rendezik. A Nyírcsaholy-Nyírvasvári találkozó elmarad.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .