Kattints a képre!!

Honlapunk valamivel több, mint négy éves működése során volt szerencsénk néhány a megyei futballban történt kuriózumról hírt adni.

Szathmári Sándor – nyolc másodperc elteltével szerzett góljával – ugyancsak beírta magát a megyei focitörténelembe Fotó: tudósítónktól

Így jó néhány korai, majdhogynem világrekord gyorsaságú gólról beszámolni: a legfrissebb élmény az első osztály szombati nyitófordulójához kötődik, mint azt megénekeltük, a tarpai Mihajlo Bodan – a korábbi információkhoz képest némileg több idő elteltével – tizenhárom másodperccel a kezdés után betalált a Nyírbátor kapujába. Mindazonáltal a legemlékezetesebb talán mégis a 2018 október végén – a másodosztály Pannónia Zrt. csoportban rendezett – Kálmánháza–Kemecse (2–6) bajnoki, amelyen a vendégcsapat játékosa, Szathmári Sándor nyolc másodperc elteltével lőtt gólt. Ráadásul mindezt megörökítette a kamera is az utókornak. De akad még egyéb csemege ebben a „műfajban”…

Kuriózumok: rekordgyanús gyors gólok

Németh Attila, az Apagy játékos-edzője 2020 november 22-én a tizenötödik másodpercben gólt lőtt a Kálmánháza ellen a megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoportban rendezett összecsapáson.

Fleisz Zsolt, a Nyírbéltek immár első osztályú együttesének csatára – az előző szezon tavalyi nyitányán, még a másodosztályban – kevesebb, mint harminc másodperc elteltével vette be a Kocsord kapuját.

Méhész Benjámin László is benevezett a gyorsasági gólversenybe, mégpedig nem is egy – mindjárt két alakítással. A Pátroha balszélsője bő egy esztendeje előbb október végén, a Gergelyiugornya elleni idegenbeli rangadón, majd a Nyírerdő csoport őszi zárókörében a Fényeslitkének talált be villámsebesen, néhány másodperccel a kezdősípszó után.

A Kisvárda Master Good II. NB III-as együttese látványos játékkal nyert hazai pályán a Tiszaújváros ellen 2021 tavaszán, mégpedig úgy, hogy világrekordgyanús módon a meccs kezdősípszavától számítva egy perc hét másodperc elteltével két gólt is szerzett!

Nem pontosan vág ide, mégis feltétlen említésre méltó, hogy Tóth Bence a Nyírcsaholy játékosa fél percen belül két gólt lőtt a megye kettő Gémtech csoportban játszott Nyírbéltek elleni ifimeccsen 2020 októberében.

(videó: Ficze István): imhol a dokumentált bizonyíték a 2018 októberében játszott Kálmánháza–Kemecse mérkőzésről, amelyen Szathmári Sándor beírta magát a megyei futballtörténelembe

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .