Kattints a képre!!

Pénteken a Rubeola elleni hazai mérkőzéssel (kezdés: 19 óra) megkezdi NB I-es bajnoki menetelését az újoncnak tekinthető nyírbátori futsalcsapat.

A bátori csapat tagjai közel sem laktak jól az élvonalbeli indulással, szeretnének maradandót alkotni Fotó: facebook

A megszűnt Nyírgyulaj helyére lépő bátori együttes Baksa Csaba irányításával vág neki a szezonnak, segítője Orosz Dániel, akivel játékosként is kalkuláltak, mindazonáltal súlyos térdsérülés miatt hosszú ideig nem lesz bevethető. A gyulaji kulcsemberekre – Csoma Alpár, Szöcs László továbbra is számíthatnak, illetve az ugyancsak élvonalbeli Debreceni EAC-tól érkezett trió, Faragó Lajos, Siska Gergő, Szentes-Bíró Tamás is nagy erőssége lehet a nyírségieknek.

– Teljesen új csapatot építettünk, mégpedig gyakorlatilag néhány hét alatt – fogalmazott Baksa Csaba, aki gyakorlatilag mindenese a nyírbátori klubnak. – Rutinos játékosok mellett akadnak olyan fiatalok, akik először szerepelnek az NB I-ben. A biztos bennmaradás a legfőbb célunk, miközben hosszú távon olyan csapatot tervezünk kialakítani helyi és környékbeli játékosokból, amelyet a város magáénak érez. Itt köszönjük meg a sok segítséget, amit az egyre bővülő támogatói körtől kaptunk. Természetesen szeretnénk hazai pályán sikeresen bemutatkozni és itthon tartani a három pontot.

Névsor: a Nyírbátor NB I-es csapatának kerete

Kapusok: Opre Rajmund, Tóth Krisztián, Nagy Zsolt

Mezőnyjátékosok: Csoma Alpár, Szöcs László, Orosz Dániel, Hoksz Máté, Faragó Lajos, Siska Gergő, Szentes-Bíró Tamás, Szabó Steve, Kerekes Mihály, Hadházi Sándor, Lakatos László, Molnár Richárd

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .