Kattints a képre!!

Hétvégén rendezték a Magyar Kupa országos főtábla első fordulójának mérkőzéseit. Szombaton – mint arról beszámoltunk – a Mátészalka kiharcolta a továbbjutást, míg a Nagyecsed búcsúzni kényszerült. Vasárnap három olyan mérkőzést játszottak, amelyeken a színeinket képviselő együttesek léptek pályára – csak a megyei párharcban felülkerekedő Újfehértó menetelt tovább, a Balkány és a Sényő-Carnifex befejezte szereplését.

Szilágyi Ákos (fehér mezben) hiába kapott szoros felügyeletet, hamar duplázni tudott – biztosan nyert az Újfehértó a dobosi csapat ellen Fotó: tudósítónktól

Az „élvonalbeli” Újfehértó hamar érvényesítette a papírformát, egyben az osztálykülönbséget a megye kettes Nagydobos otthonában, sikere nem forgott veszélyben. Ugyanakkor akárhogy is fáj, a Balkány számára már az első félidőben elúszott az esély a nógrádi túrán, a házigazda a szünetig jelentős előnyt szerzett, eldöntve a mérkőzés sorsát. Az NB III-as csapatok kupacsatáját – akárcsak az egy héttel korábban játszott bajnokit – ismét a Putnok nyerte a Sényő-Carnifex ellen.

A továbbjutás valamennyi helyszínen egy mérkőzésen dőlt el.

Magyar Kupa: országos főtábla, 1. forduló

Nagydobos (megyei II. o.)–Újfehértó (megyei I. o.) 0–5 (0–4)

Nagydobos, 113 néző, v.: Csiszár I. Nagydobos: Pindzsula P. – Budaházi T., Bégány Zs. (Paragh K.), Szabó B., Ötvös Sz., Fodor Cs. (Darcsi Á.), Szabó P. (Mikes B.), Filep D., Molnár Sz. (Miklósi B.), Rácz P., Rácz D. Edző: Czine Máté. Újfehértó: Nagy M. – Csáki B., Varga J. (Bodnár Z.), Simonka R., Angyal N. (Tábori Á.), Hudák M., Zámbó D., Pallai G., Daróczi P., Somogyi T. (Ács Á.), Szilágyi Á. (Papp Cs.). Edző: Piskóti Zsolt. Gól: Szilágyi Á. 2, Simonka R., Varga J., Papp Cs. Kiállítva: Szabó B. (39. perc)

Czine Máté: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, ez be is bizonyosodott, amire még rátett egy lapáttal a játékvezetés… Három játékosunk megsérült, azt gondolom, ilyenkor az eredmény másodlagos – jobbulást nekik!

Piskóti Zsolt: – Sikerült az első játékrészben eldöntenünk a továbbjutást, utána kicsit visszafogotabb második félidőnk volt, de ezért senkit nem tudok elmarasztalni. Gratulálok a továbbjutásért a fiúknak. A csapat a győzelmet Piskóti Richárd születésnapjára ajánlja!

Putnok (NB III.)–Sényő-Carnifex (NB III.) 2–0 (1–0)

Putnok, 162 néző, v.: Szigetvári M. Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Erdei A. (Fenyőfalvi D.), Toldi A., Jócsák G., Farkas M., Matyi Z. (Kapacina K.), Barta G. (Schmidt P.), Kapacina V., Vámos M. (Orosz M.). Edző: Fiumei Viktor, Imrő László. Gól: Galacs E., Katona B. Kiállítva: Jócsák D. (45. perc)

Imrő László: – Kaptunk egy elkerülhető gólt az első félidőben, majd szövegért a félpályánál egy sárga lapot, ami később döntőnek bizonyult, mivel emberhátrányba kerültünk. Egy nullás hazai vezetésnél megpróbáltunk tíz fővel egy másik felállást, kockáztattunk – nem sikerült! Megérdemelten jutott tovább a hazai csapat, további sok sikert kívánok nekik a kupában!

Karancslapujtő (Nógrád megyei I. o.)–Balkány (megyei I. o.) 6–0 (3–0)

Karancslapujtő, 154 néző, v.: Práth D. Balkány: Szalánczi Z. – Sándor H. (Újvári G.), Haller R., Selymes T. (Fodor T.), Vasas T., Tőkés T. (Kertész M.), Németi M., Pallai B., Kerecsen J., Tóth E., Mányi B. Edző: Mirgai László. Gól: Novák N. 2, Stark J., Sándor A., Zsély B., Puporka R.

Mirgai László: – Sajnos, hamar eldőlt a mérkőzés. Igaz, hogy az első ziccer előttünk adódott, majd hatalmas lest engedett el a játékvezető, amiből gólt kaptunk. A folytatásban összehoztunk egy buta 11-est, kétgólos hátrányban pedig megrogytunk. Bár akadtak helyzeteink el kell ismerni, hogy egy nagyon jól összerakott csapattal találkoztunk, amely gyors, jól kontrázik, szerintem NB III-as színvonalat képvisel.

Szombaton játszották:

Ibrány (megyei I. osztály)–Mátészalkai MTK (megyei I. o.)  0–0, tizenegyesekkel: 3–4

Ibrány, 178 néző, v.: Török M. Ibrány: Tóth N. – Bégányi B., Molnár Z., Kecskeméti P., Kállai G., Kiss P. (Pápa Sz.), Nagy E. (Jeddi B.), Sustyák D., Nagy D., Buka B., Zubora T. Edző: Kató István. Mátészalka: Budaházi M. – Szántó Z. (Paragh M.), Szokolai M. (Virág J.), Huszti P. (Magyari M.), Sárosi M. (Lyáh A.), Csáki J., Gergely M. (Hevele M.), Budaházi L., Bodó L., Gergely B. (Drabik M.), Fejes J. Edző: Kiss Tamás.

Kató István: – Emelem kalapom a játékosok teljesítménye előtt, sajnos, a végén Fortuna nem a mi kezünket fogta. Dolgozunk tovább és ha a csapat a jövőben is ilyen felfogásban megy ki a pályára, sok örömet fog szerezni szurkolóinknak. Gratulálok a Szalkának!

Kiss Tamás: – Amiért jöttünk, ezt teljesítettük, mert a célunk a továbbjutás kiharcolása volt. Nagyon fegyelmezett, szervezett Ibránnyal találtuk szembe magunkat, amely ellen sok helyzetet és lehetőséget tudtunk dolgozni, de nagyon szomorú vagyok, amiért ezeket rendre ki is hagytuk. Ami pozitívum, százhúsz perc során nem kaptunk gólt, ezért, illetve a továbbjutásért jár a gratuláció a fiúknak.

Nagyecsed (megyei I. o.)–Balassagyarmat (NB III.)  0–1 (0–1)

Nagyecsed, 156 néző, v.: Takács T. Nagyecsed: Makó R. – Sarkadi G., Tóth F., Urbin P. (Nyíregyházi G., a szünetben), Pócsi B., Bulyáki K., Bulyáki A. (Hadházi S., a szünetben), Kóka R., Bernáth M., Rácz Zs. (Terdik Zs., a szünetben), Somlyai G. Edző: Kósa József. Balassagyarmat: Farkas M. – Tóth O. (Májzik, a szünetben), Tányéros Á., Gyetvai N. (Balogh B., 77.), Király O. (Mátyás T., 77.), Géringer T. (Koszó B., a szünetben), Márton A., Lam B., Bartos J., Gazdag B. (Lizák B., 60.), Király Á. Edző: Nagy Tibor. Gól: Márton A. (38. perc)

Kósa József: – Azt gondolom, egy jó csapat ellen tisztességesen helytálltunk. Igaz, hogy a vendégek többet birtokolták a labdát, agresszíven játszottak, ugyanakkor az igazán nagy helyzeteket mi alakítottuk ki, melyekkel sajnos, nem tudtunk élni. Ettől függetlenül csak gratulálni tudok a csapatnak, le a kalappal a fiúk előtt, amiért ebben a hőségben ilyen teljesítményre voltak képesek.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .