Kattints a képre!!

Hétvégén rendezik a Magyar Kupa országos főtábla első fordulójának mérkőzéseit. A nyitókör előtt a csapatokat földrajzi alapon (északkelet, délkelet, északnyugat és délnyugat) négy részre osztották, az első két fordulóban – amikor a megyei selejtezőből kvalifikált, illetve az NB III-as együttesek lépnek színre – az azonos divízióban szereplők mérkőznek egymással.

Kiss Tamás sem gondolta, hogy ilyen hamar visszatér Ibrányba – ellenfélként Fotó: ifj. Kulcsár Béla

Ami a mieinket illeti: mindjárt két megyei párharccal indul a küzdelemsorozat, amelyek közül az ibrányi összecsapás pikantériáját az adja, hogy a nyáron távozott Kiss Tamás immár a Mátészalka edzőjeként tér vissza, míg a Nagydobos nem oly rég éppen az Újfehértót ütötte el a főtáblára jutástól.

Nagy kihívás előtt áll a Nagyecsed, mivel NB III-as ellenféllel szemben játszik. A Sényő – az elmúlt vasárnap – éppen a Putnokkal játszott az NB III-as bajnoki nyitányon és szenvedett otthon vereséget. A leghosszabb túra pedig a Balkányra vár: Mirgai László legénységének több száz kilométeres utat kell legyűrni a Nógrád megyei Karancslapujtő otthonáig.

A továbbjutás valamennyi helyszínen egy mérkőzésen dől el.

Magyar Kupa: országos főtábla, 1. forduló (kezdés: 16.30)

Szombat

Ibrány (megyei I. osztály)–Mátészalkai MTK (megyei I. o.)

Kató István, az Ibrány edzője: – Nem szeretném elkiabálni, de úgy néz ki, az idény nyitányára létszámban összeállt a játékoskeret. Nagy kérdés viszont, hogy az elmúlt három-négy hétben mennyire tudtuk összecsiszolni az átalakult csapatot, erre a szombati meccsen kapunk választ, amit én is kíváncsian várok.

Kiss Tamás, a Mátészalka edzője: – Nem gondoltam, hogy ennyire hamar visszatérek Ibrányba. Természetesen már nagyon várom a mérkőzést. És itt már nem babra megy a játék, itt már nem férnek bele a hibák, nincs lehetőség a javításra. A hétvégi kupameccsel kapcsolatosan egyértelmű célunk a továbbjutás, ehhez semmi más nem kell, mint maximális koncentráció, fegyelem és nagyon nagy odaadás. Ha ezek megvalósulnak és a megbeszéltek szerint futballozunk, akkor sikeresek lehetünk. Én nagyon bízom a srácokban, tudom, hogy mennyi munkát tettek bele és szeretnénk ennek a gyümölcsét learatni.

Nagyecsed (megyei I. o.)–Balassagyarmat (NB III.)

Kósa József, a Nagyecsed edzője: – Azt gondolom, azzal együtt, hogy nagyon jó csapat érkezik hozzánk, nem adjuk olcsón a bőrünket. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnehezítsük a kétségtelenül esélyesebb ellenfél dolgát. Annál is inkább, mivel a srácok jól dolgoztak a nyári felkészülés során, nagyon bízom bennük, hogy felszántják a pályát a siker érdekében.

Vasárnap

Nagydobos (megyei II. o.)–Újfehértó (megyei I. o.)

Czine Máté, a Nagydobos edzője: – Számomra történelmi meccsre készülünk, hiszen rövidke edzői pályafutásom alatt először jutattam ki csapatot az országos főtáblára! Számomra már ez is irtózatosan nagy siker volt! Ráadásul itt egy újabb lehetőség a bizonyításra! Egy olyan csapatot fogadhatunk vasárnap, amely igazán megerősítette a keretét. Nekünk viszont semmi sem lehet kifogás, ha újabb történelmi tettek akarunk végrehajtani. Nem feltartott kézzel várjuk a mérkőzést, amely nagyon nehéznek ígérkezik. De ott van bennünk a bizonyítási vágy, noha a sorsoláskor egy kicsivel könnyebb ellenfélben bizakodtam.

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – Nehéz mérkőzésre számítok, ettől függetlenül egyértelmű, hogy tovább szeretnénk jutni! Nem volt még túl rég, amikor Nagydoboson estünk el attól, hogy feljussunk az országos főtáblára. Bízom a csapatban, hogy maximális alázattal és koncentrációval áll a mérkőzéshez és sikeresek leszünk az idei első tétmeccsen!

Putnok (NB III.)–Sényő-Carnifex (NB III.)

Fiumei Viktor, a sényői edzőpáros tagja: – Mostanában nem jöttünk ki jól a Putnok elleni bajnoki mérkőzésből, de ez egy teljes más alkalom lesz, kupameccs lesz. Mindent megteszünk a továbbjutás érdekében.

Karancslapujtő (Nógrád megyei I. o.)–Balkány (megyei I. o.)

Mirgai László, a Balkány edzője: – Jó messze kell utaznunk a továbbjutás érdekében! Ellenfelünkről annyit tudtunk meg, hogy negyedik helyen végzett a legutóbbi idényben, majd sok játékost igazolt nyáron. igazából mi csak a saját játékunkkal akarunk foglalkozni, amit igyekeztünk csiszolni a felkészülési mérkőzéseken. Kíváncsian várom, hogy fiatal csapatom mire lesz képes egy ilyen fajsúlyú meccsen. Köszönjük Obsitos Norbert elnök úrnak, hogy egy nappal előtte elutazhatunk, talán így frissebben tudunk majd pályára lépni. Sajnos, két játékosunkat utolérte a Covid, ezért foghíjasan, de nagy elszántsággal várjuk a mérkőzést: bízom benne, hogy a hazaút jó hosszú lesz, mindez azt jelentené, hogy sok helyen meg kell állni, mert van mit ünnepelni.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .