Kattints a képre!!
Sok idő nincs a sebek nyalogatására: a nyitófellépést hazai pályán elbukó Sényő-Carnifex NB III-as csapata szerdán a Karcag vendégeként lép pályára – az újonc ideiglenes balmazújvárosi otthonában.

Akárcsak a szabolcsiak, a frissen feljutott „hazaiak” is vereséggel kezdtek, akik a Tiszafüred ellen véreztek el, így az NB III. Keleti csoport hétközi fordulójában mindkét fél számára adott az esély feledtetni a történteket.
– Ha lehet ilyet mondani, annyiból jól jön a szerdai meccs, hogy gyorsan lehet javítani – elmélkedett Fiumei Viktor, a sényői edzőpáros tagja, aki Imrő Lászlóval közösen irányítja az együttest. – Ráadásul ebben az esetben a hazai pálya előnye sem érvényesül, a Karcag is most játszik először Balmazújvárosban, viszont újonc csapat, amely főleg idény elején nagyon veszélyes ellenfélnek ígérkezik. Edzőjük, Igor Bogdanovics tapasztalt szakember, nyilván jól felkészíti őket, ettől függetlenül nagyon fontos lenne kedvező eredményt elérni.
Ugyanakkor a sikerrel rajtoló Kisvárda Master Good II. az újonc – a nyitányon szintén diadalmaskodó – Pénzügyőrt fogadja (kezdés: 17.30).
Kattints a képre!