Kattints a képre!!

A megyei első osztályú csapatok közül alighanem a balkányi együttes játékoskeretében történt a legnagyobb változás.

Kanócz Béla nem nyaralni érkezett a balkányi csapathoz Fotó: magánarchívum

Mirgai László együttesétől tízen távoztak, ugyanakkor – egyelőre – nyolc új futballista lesz bevethető a következő idényben. A legfrissebb fejlemény, hogy Kanócz Béla személyében rutinos kapus csatlakozott a csapathoz, aki a hétvégi szlovákiai túrán „tizenegyesre” védett az NB III-as Snina elleni 0-0-ra végződött edzőmeccsen. A hálóőr a legutóbbi idényben – a Hajdú-Bihar megyei „élvonalban” szereplő – Hajdúnánást erősítette. Szintén a napokban dőlt el, hogy Molnár Szabolcs is balkányi színekben folytatja: a tizenkilenc éves középpályás a Balmazújvárostól érkezett.

Játékosmustra

A Balkány megyei első osztályú csapatának nyári változásai

Távozott: Szabó Richárd (Biri), Hegyes Benjamin (A Stúdió-Futsal Nyíregyháza), Kovács Erik (A Stúdió-Futsal Nyíregyháza), Máté Gergő (Nyírmeggyes), Csatári Áron (Nyírmeggyes), Sallai Márk (Kótaj), Bartha Zoltán (munkahelyi elfoglaltság miatt), Furó Zsolt (Nyírábrány), Rózsa Norbert (munkahelyi elfoglaltság miatt), Tudlik Dávid (Érpatak)

Érkezett: Haller Renátó (Mándok), Kertész Milán (Újfehértó), Tóth Erik (Nyírgyulaj), Selymes Teofil (Nyírbátor), Mányi Bence (Sényő-Carnifex), Sándor Huba (Balmazújváros), Molnár Szabolcs (Balmazújváros), Kanócz Béla (Hajdúnánás)

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .