Kattints a képre!!

Némiképp módosult a szakmai stáb felállása Tarpán: a megyei első osztályú csapat szerepléséért a folytatásban Lutkov Oleh felel, akinek munkáját a rutinos csatár, Rozman Sándor segíti. Az eddig ugyancsak az együttes mellett ténykedő Varga Gyula a jövőben utánpótlásvonalon dolgozik az egyesület berkein belül.

A koncepció nem változik: továbbra is rendkívül fiatal tarpai csapat lép színre Fotó: három határ hírei

A formálódó keret gerincét továbbra is az előző idényben bevetett futballisták alkotják, vagyis rendkívül fiatal átlagéletkorú legénység lép színre a következő idényben is. A tarpaiak szerda-szombati ritmusban játsszák a felkészülési találkozókat: az idáig letudott két mérkőzést még jó néhány követi, miközben július 30-31-én a nagydobosi Kovács György-emléktornán lépnek pályára.

A beregi egyesület történetében az első olyan időszak következik, amikor csak a  ferlnőttcsapat versenyez a megyei Igazgatóság által szervezett bajnokságokban, az összes többi utánpótlás korosztály az MLSZ rendszerű országos, vagy regionális küzdelemsorozatba nevezett.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .