Kattints a képre!!

A versenykiírás értelmében a tavalyi évhez hasonlóan, a 2022-23-as szezonban is három 14 csapatot tartalmazó csoport fogja alkotni a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei másodosztály mezőnyét.

Ismát lesz Csengersima-Ópályi mérkőzés a következő szezonban Fotó: Kupeczné Czirják Ildikó

A nevezések és a hiánypótlások lezárultát követően az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóságának versenybizottsága a csapatok számának területi eloszlása és az utazási távolságok figyelembevételével elkészítette a 2022-2023-as megyei másodosztály bajnokságba jogot szerző 42 csapatnak a három csoportba való beosztását.

A 2021-2022-es szezonhoz képest változás a mezőnyben, hogy két bajnok – Kállósemjén és Nyírbéltek – a megyei első osztályba versenyzik tovább, illetve kiesett a Nyíribrony, Jéke, Nábrád trió, valamint „papíron” az Ópályi. Érkezett azonban a megyei élvonalból a Gyulaháza, a harmadosztály bajnokai közül pedig a Levelek, Szakoly, Fehérgyarmat hármas vállalta a feljutást.

A fennmaradó két helyre az Igazgatóság illetékes bizottságainak a Labdarúgás Versenyszabályzatában leírt feltöltési szabályzatot figyelembe véve kellett felkérni az egyesületeket. Így került a másodosztályú mezőnybe a legjobb második Őr, illetve maradt bent az Ópályi, mely együttes a legrosszabb 13. helyezettként eredetileg búcsúzott volna a megye kettőtől.

Valamennyi csoportban egyaránt augusztus 27-28-án rajtol a bajnokság. Az őszi sorsolást július második felében készíti el a Megyei Igazgatóság Versenybizottsága.

Megyei II. osztály: csoportbeosztás

Pannónia Zrt. csoport: Apagy SE, Biri SE, Geszteréd FC (Balkányi Ifjúsági SE), Kálmánháza SE, Kék SE, Kótaj SE, Levelek SE; Nagykállói VSE, Nyírlugos SE, Ófehértó SE, Rakamazi Spartacus SE, Szakoly SE, Tiszalök VSE, Tiszavasvári SE,

Nyírerdő csoport (14 csapat): Ajak VSC, Baktalórántháza VSE, Fényeslitke SE, Gergelyiugornyai SE, Gyulaháza KSE, Ladányi TC, Nyírkarászi KSE, Pátrohai LSE, Szabolcsveresmarti SE, Tiszakanyár SE, Tuzsér SE, Újdombrád SE, Vajai SE, Záhonyi VSE,

Gémtech csoport (14 csapat): Csengersimáért KHE, Encsencs SE, Fehérgyarmat DFSZSE, Kocsord SE, Milota SE, Nagydobosi LSE, Nyírcsaholy USE, Nyírvasvári ’16 FC, Ópályi KSE, Őr KSE, Sonkád SE, Szatmárcseke KSE, Tisztaberek SE, Vámosoroszi KSE

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .