Kattints a képre!!

Pénteken kezdte a felkészülést, vasárnap (kezdés: 17.30) pedig már edzőmérkőzésen lép pályára a Kállósemjén, amely a megyei első osztályban szintén újonc Nyírbélteket fogadja.

Mozgásba lendült a semjéni csapat Fotó: tudósítónktól

Vagyis, nem vattázza a játékosokat a semjéni stáb. Három további gyakorló mérkőzés szerepel a programban az augusztus derekán esedékes bajnoki rajtig. Ami pedig a keretben történt változásokat illeti, mint azt korábban részletesen taglaltuk, eleddig hét friss szerzemény csatlakozott,időközben ugyanennyien távoztak.

Játékosmustra

A Kállósemjén megyei első osztályú csapatának nyári változásai

Távozott: Kóth Ádám (Biri), Mészáros Tamás (?), Mező Attila (?), Bodnár Márk (?), Petruska Attila (?), Marozsán Mihály (?), Nagy Zsolt (?)

Érkezett: Vass István (Nyírgyulaj), Tóth Bence (Nyírgyulaj), Törtei Tamás (Mándok), Lakatos László (A Stúdió-Futsal Nyíregyháza, Sényő-Carnifex), Gyulai József (Debreceni VSC U19), Gömze Antal (Nagyecsed), Lakatos Bence (Ibrány)

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .