Kattints a képre!!

Július elsején lejár a nevezési határidő, mindez azonban közel sem jelenti azt, hogy automatikusan összeállnak a megyei bajnokságok mezőnyei: a hiánypótlások, illetve az esetleges felkérések miatt jó néhány napra lesz még szükség ennek érdekében.

Egy biztos: a gól továbbra is gól marad… Fotó: három határ hírei

Egyelőre annyi tűnik bizonyosnak, hogy a Nyírgyulaj nem folytatja szereplését a megye egyben – a harmadosztályra nevez. A másodosztályú bajnokok közül a Kállósemjén és a Nyírbéltek vállalta a feljutást, míg a Gergelyiugornya nem élt a lehetőséggel. Még egy csapat rendelkezik első osztályú licenccel, mégpedig a Nyírerdő csoport második helyén végzett Záhony. Jelen állás szerint a Gyulaháza búcsúzik az „élvonaltól”, a tizenötödik helyen zárt Nagyhalász sorsa még kérdéses…

A harmadosztály aranyérmesei – a Fehérgyarmat, a Levelek, valamint a Szakoly – a megye kettőben szerepelhetnek, ugyanakkor az Aranyosapáti nem lép feljebb. A megüresedett helyre – a vonatkozó szabály értelmében – először alulról, vagyis a harmadosztályból kérik fel valamelyik ezüstérmes együttest.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .