Kattints a képre!!

Szinte vágni lehetett a csendet csütörtök délután, a futballkatlanra néző templom harangja is hallgatott. Lágy szellő enyhítette a június végi meleget, amit alighanem jó néven vettek a Sényő-Carnifex NB III-as csapatának tagjai, akik lassan, de biztosan gyülekeztek a felkészülés nyitányát jelentő edzésre.

Az elmaradhatatlan fejtágítóval indult a felkészülés Fotó: szabolcsfociinfo

A korábban közöltekhez képest nem történt változás a keretben: egyelőre, mert a következő néhány napban nagy valószínűséggel akadnak majd fejlemények… A centerpályát előbb csinosra, egyben üdére igazította a fűnyíró, amit Pehely Zoltán polgármester elégedetten konstatált a lelátó árnyékában. Az Imrő László és Fiumei Viktor trénerpáros a „kis füvesen” vezényelte az első nyári „tornaórát”: a fociberkekben ráhangolásnak hívott edzésen még nem szakították meg a fiúkat, befejezésként szabad volt a játék, néhány extra villanás színezte a rögtönzött meccset. Elhangzott, persze a „fenyegetés”: lesz ez még másként, magyarán amikor vért izzadnak Schmidt Péterék…

Kedden pedig már előkészületi mérkőzés szerepel a programban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei bajnokság egyik élcsapata, a Gesztely ellen lép színre a Sényő.

Játékosmustra

A Sényő-Carnifex NB III-as csapatának nyári változásai

Távozott: Páll Zsombor (III. Kerület, kölcsönből), Phrakonkham Ádám (Kemecse), Nagy Máté (Újfehértó), Tóth Márk (Karcag)

Érkezett: Jócsák Dávid (Újfehértó), Barta Gábor (Újfehértó)

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .