Kattints a képre!!

Idén ünnepli 100 éves fennállását a Nyírmada Ifjúsági Sportegyesület. Bár jelenleg mély álmát „alussza”, de mindez olyan jelentős mérföldkő, amely mellett nem lehet elmenni szó – tettek – nélkül.

A sikert sikerre halmozó korábbi nyírmadai csapat Fotó: tudósítónktól

Ezért az egyesület vezetősége június 25-én, szombaton egész napos programmal kíván megemlékezni az elmúlt kerek évszázad sikereiről és kudarcairól. A nyitányt jelentő, 13 órakor kezdődő nemzetközi kispályás labdarúgó tornán holland, szlovák és a helyi csapat lép színre. az eseménysorozat folytatásaként 15 óráról emléktornát rendeznek Cseh Bálint, a tavaly elhunyt egykori futballista emlékére, amelyen a korábbi nyírmadai ifjúsági bajnokcsapat, a mátészalkai NB lll-as ifjúsági bajnok együttes, valamint a mátészalkai tűzoltók szerepelnek.

Természetesen a találkozó egyben tisztelgés mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a település sportjának jó híréhez, az eredményes szerepléshez. A teljesség igénye nélkül néhány név: Tóth András (Kupak), Kézi András, Dorogi László (Papó), Balogh László (Pasi), Tóth Sándor (Ciru), Magos István, Klinyecz Miklós (Öcsi), Katona János, Kolozsi János, Szilágyi Bertalan (Papó). És még sokáig sorolhatnánk a neveket. A nap fénypontjaként a sikert sikerre halmozó hajdani NB III-as csapat játékosai a debreceni öregfiúkkal játszanak gálamérkőzést.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .