Kattints a képre!!

A Balkány sem lóg ki a sorból: a megyei első osztályú csapat péntek este tartotta – az ilyentájt megszokott – szezonzáró bulit.

Lazulás balkányi módra Fotó: tudósítónktól

Mint az közismert, a Mirgai-legénység a hetedik helyet csípte meg az előző idényben, időközben pedig az is eldőlt, a Mándokról érkezett Haller Renátó személyében egy új játékos már mindenképpen lesz a keretben, míg a védő Szabó Richárd munkahelyi elfoglaltság miatt távozott.

– Szeretnénk megköszönni a település vezetőinek, Pálosi László polgármester úrnak, Oláh János alpolgármester úrnak, és természetesen teljes képviselőtestületnek a támogatást – közölte elöljáróban Balkány, Obsitos Norbert, a Balkány elnöke. – Ugyancsak köszönettel taroztunk az egyesületért dolgozóknak, akik társadalmi munkában végzik a teendőjüket, továbbá Mirgai László edzőnek. Szeretném megköszönni a játékosok hozzáállását, teljesítményét, az ebben a kiélezett bajnokságban elért eredmény önmagáért beszél. Úgy gondolom, az elmúlt évek legjobb közössége alakult ki csapaton belül, a srácok szeretnek itt futballozni, Jelenleg úgy tűnik, nem lesz nagy változás a keretünkben, ami számomra örömteli, mert Mirgai mesternek és a stábnak évről évre szinte új csapatot kellett építeni, ami nem kis erőfeszítésbe került.

Obsitos Norbert a jelen, illetve a távlati elképzeléseket is vázolta, kiváltképp a létesítmény fejlesztésre koncentrálva.

– A következő idényen is Szakolyban rendezzük a hazai meccseket, közben tart az öltözőnk felújítása, ami azt hiszem, minden balkányi lakosnak örömére szolgál, különös tekintettel arra, hogy jelentős számú utánpótláscsapat méltó, minden igény kielégítő körülmények között tud majd készülni. A munka a közeljövőben befejeződik, terveink között szerepel a centerpálya felújítása, öntözőrendszerrel kiépítve, valamint villanyvilágítás és egy kis méretű műfüves pálya kialakítása. Az önkormányzat két fedett lelátó építésére, rekortán pályára, plusz egy téglaépítésű szurkolói kiszolgáló létesítményre adott be pályázatot.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .