Kattints a képre!!

A futsal NB I-be jutásért kiírt osztályozó első mérkőzésén az A Stúdió-Futsal Nyíregyháza hazai pályán 7–1-re legyőzte a TFSE csapatát, jelentős előnyt szerezve a visszavágóra.

A nyíregyházi csapat jelentős előnyt szerzett a visszavágóra Fotó: tudósítónktól

A szezon kétségkívül legfontosabb összecsapását vívta a nyíregyházi együttes, amely az NB II. Keleti csoport ezüstérmeseként az élvonal kilencedik helyezettjével vív párharcot. A tét nagysága, egyben az izgalmas meccs ígérete az átlagnál többeket csalt ki az aréna lelátójára és nem kellett csalódniuk. Sőt, kellemes meglepetés érte a házigazdákért szorítókat, mert Lakatos Lászlóék szervezett, fegyelmezett játékkal szétzilálták az esélyesebbnek tartott vendégeket. Nagyon ült a hazaiak taktikája, kontráik végén szebbnél szebb gólokat szereztek: ahogy hízott az előny, úgy ment fel egyre inkább a pumpa az ellenfél tagjaiban. A hatgólos különbségű győzelem után szélesre tárult az NB I. kapuja a Stúdió előtt!

És még valami: kalapot le a két szatmári fanatikus előtt, akik eljöttek, mi több: síppal, dobbal, nádihegedűvel megállás nélkül buzdították a nyíregyházi legénységet!

A visszavágót hétfőn rendezik a fővárosban.

Futsal: osztályozó, 1. mérkőzés

A Stúdió-Futsal Nyíregyháza–TFSE 7–1 (3–0)

Continental Aréna, 400 néző, v.: Muhari G., Deme R. Nyíregyháza: Szabolcsi M. – Ladányi D., Varga D., Gyügyei Z., Da Silva. Csere: Nagy B., Kovács G., Lakatos L., Csáki J., Kovács E., Horváth N., Hegyes B. Edző: Lovas Norbert. Gól: Gyügyei Z. 4, Kovács E., Lakatos L., Ladányi D., illetve Lipl N.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .