Kattints a képre!!

Segítéségre szorul az Aranyeső Egyesület, amely hátrányos helyzetű roma fiatalok számára kínál sportolási lehetőséget, leginkább a focira fókuszálva.

Au egyesület igyekszik felkarolni a hátrányos helyzetű roma gyerekeket Fotó: tudósítónktól

– Egyesületünk több településen igyekszik felkarolni a hátrányos helyzetben élő roma gyerekeket, akiket ara ösztönzünk, hogy futballozzanak, egyben elindítva pályafutásukat – közölte Zsigó Rezső, a civil szervezet elnöke. – Ezért edzéseket tartunk és nevelni próbáljuk őket, hogy ne térjenek a rossz útra, tudatosítva bennük, ha jól cselekszenek, akkor többre vihetik az életben. Jelenleg öt településen működik ez a programunk, hetven gyerekkel, amit egyelőre önerőből finanszírozok, mert támogatást még nem kapok. Jó lenne, ha tudnának minket segíteni: mezekkel, cipőkkel, vagy anyagilag, ezt nagyon szépen megköszönnénk, mivel sok ígéretet kapunk, de ebből, sajnos még semmi nem valósult meg.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .