Kattints a képre!!

Sztrókot kapott Lövei Tamás: a korábbi betonkemény futballista, jelenleg aktív játékvezető a szombati Szpari II–Nagyhalász megye egyes bajnoki mérkőzés utolsó pillanataiban lett rosszul, mentő vitte el a pályáról.

Lövei Tamás számára – remélhetőleg – csak rossz emlék marad a szombati történet Fotó: magánarchívum

Jó hír, hogy a kemény fából faragott, ötvenhárom éves sportember, mint korábban annyi csatát, ezt a küzdelmet is sikeresen vívta meg.

– Biztonsági őrként dolgoztam a meccsen, amikor a játékvezető a végén felmutatta a három perces hosszabbítást, arra gondoltam: na, mehetek haza nézni a BL-döntőt – taglalta a történteket Lövei Tamás. – A következő pillanatban hallottam egy furcsa hangot a fejemben, a bal szememet nem tudtam nyitva tartani és olyan gyengeség tört rám, hogy a negyven méterre álló kocsihoz alig bírtam elbotorkálni. Vártam egy kicsit, hátha jobban leszek, aztán hívtam a mentőt: a nyíregyházi kórházban megvizsgáltak, kiderült, hogy komolyabb baj van, akkor szembesültem vele, hogy sztrókot kaptam. Végül is szerencsém volt, mert az agyamban meginduló vérrög az infúzió hatására viszonylag hamar felszívódott, vasárnap már egész jól éreztem magam, szerdán pedig hazaengedtek. Úgyhogy nagyon remélem, csak egy rossz emlék marad az egész.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .