Kattints a képre!!

Mint arról beszámoltunk, a Tolna megyei első osztály bajnoka, a Majosi SE lesz a Nyíregyháza Spartacus II. ellenfele az NB III-ba jutásért kiírt osztályozón, amelynek első mérkőzését – június 5-én, vasárnap (17.30) Örökösföldön rendezik. A visszavágót egy héttel később játsszák a dunántúli egyesület otthonában.

A korábbi csengeri játékos, Simó Csongor alapembernek számít a majosi csapatban, amely a Szpari II. ellenfele lesz az osztályozón Fotó: teol

A majosi együttesről – már csak a meglehetősen nagy távolság miatt – keveset tudni, ami viszont fix: aranyérmes ellenfélként nyilván jó játékerőt képvisel. Mindenesetre a keret tagja Simó Csongor, aki a 2018/19-es idényben a Csenger színeiben futballozott, majd az NB III-as Gyöngyös, illetve a Hatvan „érintésével” immár második szezonját húzza a tolnaiaknál. A huszonkét éves védekező középpályás alapembernek számít csapatában, egyetlen kivétellel a szezon valamennyi mérkőzésén pályára lépett – huszonöt alkalommal kezdőként.

– Igazából még emésztjük a sorsolást, abban biztosak voltunk, nem vagyunk olyan szerencsések, hogy elkerüljük az osztályozót – közölte Simó Csongor. –  Sokat kell utaznunk az első meccsre, de megoldjuk, már szombaton elmegyünk Nyíregyházára. Gondolom, ők az esélyesebbek, mert azért mégiscsak egy NB II-es klub tartalékcsapata, mi pedig egy amatőr brigád vagyunk, azt viszont megígérhetem, hogy teljes erőbedobással fogunk játszani! És mindent megteszünk a feljutás érdekében. Nekünk az egységben rejlik az erőnk, mondhatom, fizikálisan jó állapotban vagyunk, játsszuk a focit, talán nem véletlen, hogy tavasszal egyszer sem kaptunk ki.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .