Kattints a képre!!

A futsal NB II. Keleti csoport felsőházi rájátszásának hétfő esti kilencedik fordulójában az A Stúdió-Futsal Nyíregyháza hazai pályán, míg a Csenger idegenben folytatta bajnoki szereplését.

Jó játék, szép győzelem: a nyíregyházi csapat az éllovast múlta feéül Fotó: tudósítónktól

A nyíregyháziak az aktuális játéknap előtt még  éllovas Maglódnak próbáltak „befűteni”, amely – a második, majd az eredmények kedvező alakulásának következtében az első helyre ugró Rubeolával egyetemben – harcban áll a feljutásért. Akárhogy is fáj, ezt az esélyt a megyeszékhelyiek korábban eljátszották, mindenesetre a szezon utolsó hazai fellépésén kitettek magukért, meggyőző különbséggel győztek! Most sajnálhatják csak igazán a korábban elhullajtott pontokat… Ugyanakkor a Csenger a dobogós pozícióért küzdő Gyöngyös vendégeként aratott bravúros sikert, mégpedig a második félidőben kétgólos hátrányból fordítva.

Az alsóházi rájátszásban a Nyírbátor otthon játszott döntetlent a MEAFC ellen. A késő este véget ért mérkőzésen a – jó néhány fiatalt bevető – Nyírség ugyancsak nagyot alakítva gyűrte le a Szegedet.

Futsal NB II., Keleti csoport: felsőházi rájátszás, 9. forduló

A Stúdió-Futsal Nyíregyháza–Maglód 6-2 (2-1)

Continental Aréna, v.: Forgács K., Szűcs L. Nyíregyháza: Szabolcsi M. – Nagy B., Kovács G., Lakatos L., Kovács E. Csere: Krizsanovszki Á., Ladányi D., Varga D., Kovács R., Horváth N., Da Silva. Edző: Lovas Norbert. Gól: Da Silva, Kovács R., Varga D., Ladányi D., Kovács E., Szabolcsi M., illetve Papp R. 2

Gyöngyös–Csenger Futsal 5–6 (4–2)

Gyöngyös, v.: Tamási P., Ibriksz M. Csenger: Makay Z. – Fejes J., Mándi L., Csorvási Á., Zán B. Csere: Szedlacsek Á., Bakó T., Bartha B. Edző: Szilágyi Sándor. Gól: Bihari D. 2, Reich M., Gulyás K., Bartha B., illetve Mándi L. 2, Fejes J., Gulyás K. (öngól), Szedlacsek Á., Bakó T.

További eredmény: Rubeola–Mád 11–2 (5–1)

A rájátszás állása: 1. Rubeola 27 pont, 2. Maglód 26, 3. A Stúdió-Futsal Nyíregyháza 20, 4. Gyöngyös 15, 5. Csenger 10, 6. Mád 2.

Futsal NB II., Keleti csoport: alsóházi rájátszás, 9. forduló

Nyomdavar.hu Nyírbátor–MEAFC 1–1 (1–1)

Nyírbátor, v.: Szabó P., Varga Gy. Nyírbátor: Tóth K. – Kovács G., Kónya M., Erdei Z., Lukács T. Csere: Baksa Cs., Mizsei Sz., Kántor T., Vass I. Játékos-edző: Tóth Bence. Gól: Mizsei Sz., illetve Balog Sz.

Szeged–Nyírség FC 4–5 (2–3)

Domaszék, v.: Fehérvári P., Topálszki Sz. Nyírség: Kupai Sz. – Haller R., Pekk T., Varga Z., Kótai D. Csere: Kósa M., Németh Á., Kótai S., Hegedüs Cs. Játékos-edző: Szabó Dávid. Gól: Baka M., Nagy M., Molnár M., Albert Cs., illetve Pekk T. 2, Kótai D. 2, Németh Á.

A rájátszás állása: 1. Kincsem 19 pont, 2. Nyírbátor 15, 3. Szeged 14, 4. MEAFC 14, 5. Nyírség 12.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .