Kattints a képre!!

Az NB III. Keleti csoport harmincnyolcadik, zárófordulójában a Sényő-Carnifex idegenben, míg a Kisvárda Master Good II. hazai pályán fejezte be bajnoki szereplését.

A kék mezes sényői együttes fővárosi fellépéssel zárta a szezont Fotó: Steványik Gergő

A bronzérmes BKV Előre otthonában semmiféle teher nem nyomaszthatta a sényői játékosok vállát: függetlenül az utolsó forduló eredményétől, a csapat a hetedik hely megcsípésével teljesítette küldetését, elvégre továbbra is masszív tagja a bajnokságnak. A mérkőzésen „elengedték” magukat a felek, a legszebb megmozdulás pedig Vámos Márk nevéhez fűződött: a vendégek támadója a második félidőben csaknem a felezővonalról ívelt a hazai kapuba, ami egyenlítést ért (2-2). Sőt, kisvártatva harmadik gólját is megszerezte – klasszikus mesterhármas! A hajrában – immár szakadó esőben – értékesített 11-essel egyenlített a BKV Előre, pontot mentve.

A Kisvárda Master Good II. győzelemmel zárt, miután legyőzte a kiesett Tállyát.

NB III., Keleti csoport: 38. forduló

BKV Előre–Sényő-Carnifex 3–3 (2–1)

Budapest, 150 néző, v.: Juhász B. Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Fenyőfalvi D., Toldi A. (Fabu M.), Phrakonkham (Schmidt P.), Farkas M., Páll Zs. (Kapacina K.), Vámos M., Kapacina V., Orosz M. Edző: Imrő László, Fiumei Viktor.

Gól: Mile Zs. 2, Szabó Á. (11-esből), illetve Vámos M. 3

Imrő László: – Nagyon jó érzés volt nézni a fiúkat mérkőzés után, mennyire bántja őket a döntetlen! Sajnos, akadtak olyan teljesítmények a pályán, ami, ha nem direkt volt, akkor nagy baj van!

Kisvárda Master Good II.–Tállya 3–0 (1–0)

Kisvárda, v.: Virág A. Kisvárda II: Perehanec – Czene Z., Králik P., Vass O., Sikorszki – Avetiszjan (Bíró R., a szünetben), Szőr – Hricu (Czérna, a szünetben), Kirjuhin (Simon M., a szünetben), Honcsar (Nikolasin, 65.) – Heles (Bokor M., 77.). Edző: Kocsis János.

Gólszerző: Szőr (1–0) a 28., Czérna (11-esből, 2–0) a 61., Bíró R. (11-esből, 3–0) a 70. percben

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .