Kattints a képre!!

Szinte bizonyos, hogy az NB III. Keleti csoport vasárnapi zárófordulójában már csupán minimális mértékben fog „mozogni” a tabella. A Sényő-Carnifex alighanem a hetedik, míg aktuális ellenfele, a BKV Előre betonbiztosan az előkelő harmadik helyen zár.

A sényői csapat – az utolsó fellépés eredményétől függetlenül – eredményes szezont zár Fotó: Fazekas Ármin

Így a fővárosi összecsapás kimenetele nem oszt, nem szoroz, miközben az is korábban eldőlt, hogy a Kazincbarcika szerezte meg a bajnoki címet, a Törökszentmiklós, Tállya, Hidasnémeti, Salgótarján négyes búcsúzni kényszerül. Bár erre – az utóbbi évek történései alapján – azért ne vegyünk mérget…

– Hosszú szezon volt: elfáradtunk, bár ez a szereplésünkön nem látszódott meg – fogalmazott Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja a sényői együttest. – Vár még ránk egy nem éppen rövid túra, ha már ennyit utazunk, nem szeretnénk üres kézzel hazatérni. Csak halkan jegyzem meg, mivel már sem élvonalbeli, sem pedig másodosztályú forduló nincs, talán szombaton is le lehetett volna bonyolítani az utolsó fordulót, akár egy időpontban is.

A hatodik pozícióban posztoló Kisvárda Master Good II. – a tabellán tizenkilencedik, már kiesett – Tállyát fogadja az utolsó fordulóban.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .