Kattints a képre!!
A megye kettő vasárnapi zárófordulójában csúcsosodik ki a küzdelem a bajnoki címért, illetve a kiesés elkerülése érdekében.

A tavaly megváltozott lebonyolítás következtében először szerepelt 3×14 csapat a másodosztályban, a rendszer viszont annyiban változatlan maradt, hogy csak a megye egyes licencet kapott egyesületek juthatnak fel. Jelen esetben a Kállósemjén (Pannónia Zrt. csoport), a Gergelyiugornya és a Záhony (mindkettő Nyírerdő csoport), valamint a Nyírbéltek (Gémtech csoport). Közülük a Semjén már begyűjtötte a bajnoki címet, a másik két csoportban viszont még nem dőlt el az érmek sorsa.
Ugyanakkor – a vonatkozó versenykiírás értelmében – a szezon végén a csoportok tizennegyedik helyezettjei, és az összevetésben legrosszabb tizenharmadik pozícióban záró csapat búcsúra kényszerül. Az utolsó kör előtt még akad nyitott kérdés ebben a tekintetben, az érintett gárdák: Ópályi (Gémtech csoport), valamint a Nyíribrony, Geszteréd (mindkettő Pannónia Zrt.) páros közül kerülnek ki a további kiesők. Egyelőre annyi bizonyos, hogy az egyaránt sereghajtó Nábrád (Gémeth csoport) és a Jéke már minden esélyét elvesztette a bennmaradásra.
És persze, a lehetséges verziók körét bővíti, ha valamelyik arra jogot szerzett együttes nem nevez a következő idényre.
Kattints a képre!