Kattints a képre!!

Csattanós választ adott Boda Roland azoknak, akik a télen kétségbe vonták: mi szüksége van rá a Gergelyiugornyának? A harminchárom éves csatár az átigazolási időszak utolsó óráiban csatlakozott a megye kettő Nyírerdő csoport bajnoki címvédőjéhez – éppenséggel attól a bennmaradásért harcoló Ladányi TC-től érkezett, amelynek színeiben hét gólt szerzett ősszel.

Boda Roland (bal szélen) triplázott, így főszerepet játszott a biztos gergelyiugornyai győzelemben Fotó: három határ hírei

Vasárnap pedig hármat, mégpedig nem egy sörmeccsen: a forduló előtt még az élen nyomuló, mindaddig veretlen Záhony ellen. A Tisza-partiak – a régi szép időket idéző hangulatban, manapság meglehetősen becsülendő ötszáz néző előtt – 6–2-re nyerték a csúcsrangadót. A Gergelyiugornya a 29. percben már 5–0-ra vezetett, Mándi László duplájára Boda Roland triplával trónfolt.

– Valamilyen szinten elégtételt jelentett számomra ez a meccs, bár igazából fel sem tudtam fogni ott a pályán, hogy abban a bizonyos harminc percben mi történt valójában – árulta el Boda Roland, aki érdekes párhuzam, az immár listavezető együttesben szintén hét gólt rámolt be eddig. – Hallottam én is, hogy felmerültek kételyek velem szemben, éppen emiatt jól esett Balogh István, Kenyér nyilatkozata a lefújás után, innen is köszönöm neki. Bizalmat szavaztak nekem, én pedig próbálok vele élni. Hihetetlen volt milyen gyorsan pörögtek az események, jöttek a gólok, szinte álomszerűen alakult az egész, kár, hogy nincsenek minden héten ilyen meccsek, egy kisebb fociünnepnek lehettünk részesei. Nyilván nem dőlt még el semmi, az utolsó két meccset meg kell nyerni, mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében, aztán…

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .