Kattints a képre!!

Meleg volt a pite a Csengersima számára: a megye kettő Gémtech csoportot vezető együttes a 93. percben 1–1-re állt a hazai pályán a Sonkád ellen.

Tóth Ferenc (labdával) a simai együttes igazi nyerőembere Fotó: Kupeczné Czirják Ildikó

És akkor jött, no nem a Tenkes kapitánya – sokkal inkább Tóth Ferenc, aki a „dudaszó” pillanatában a vendégek kapujába bólintotta labdát. A huszonkilenc esztendős támadót a hajrában csereként vetették be, ami szó szerint nyerőhúzásnak bizonyult (2–1). Pláne, hogy nem először. A moziban Sylvester Stallone, a simai legénységben Tóth Ferenc a specialista, aki kereken egy hónapja a Nyírbéltek elleni rangadón a 94. percben szerzett góllal biztosította be a győzelmet.

– Mindig úgy megyek fel a pályára, hogy bízom magamban, ezt egyébként Volkán Roland játékos-edző megköveteli tőlünk, mert barátok vagyunk, de meccs közben nincs apelláta, csak a győzelem számít – árulta el Tóth Ferenc. – Nagy álmunk, hogy bajnokságot nyerjünk, arra gondoltam, így nem úszhat el az első hely, meg kell csinálni. Stresszes mérkőzés volt na, jó néhány elkeseredett arcot láttam, de azért kiszenvedtük a végén. Amúgy a gólnál kis híján lefejeltem a kapufát, éppen csak befért a labda, de bement, a többi nem érdekes. Százkilencven centi, kilencven kiló vagyok, nem olyan könnyű leteperni, ez most majdnem sikerült a többieknek, de állva maradtam az ünneplés közben.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .