Kattints a képre!!

A Nyír-Wetland megyei első osztály huszonhetedik fordulójában öt mérkőzést játszottak szombaton.

A sárga mezes ibrányi együttes nagy csatában kerekedett felül a Mátészalka ellen Fotó: ifj. Kulcsár Béla

Nyír-Wetland megyei I. osztály: 27. forduló

Nyírmeggyes–Nyírbátor 2–2 (1–1)

Nyírmeggyes, 184 néző, v.: Tomori. Nyírmeggyes: Zán K. – Hornyák Zs. (Sivadó P.), Nagy Zs., Török G., Nógrádi S., Batizi-Pócsi N. (Savrnoh), Preg I., Székelyi N., Nagy D., Szondi R., Folytán Z. Edző: Kovács László. Nyírbátor: Kiss B. – Bakosi M. (Selymes T.), Nagy T., Szabó M., Danó M., Bakó T., Varga B., Lukács B. (Török I.), Erdei Z., Hegedűs T., Lukács T. Játékos-edző: Erdei Zoltán. A hazaiak gyorsan vezetést szereztek, a Bátor – Erdei „Cefa” Zoltán értékesített büntetőjével egyenlítettek, majd még az eseménydús első félidőben a meggyesiek 11-est hibáztak. A szünet után fordítottak a vendégek, de a házigazdáknak sikerült egy pontot szerezni. Gól: Nagy D., Savrnoh, illetve Erdei Z. (11-esből), Varga B.

Kovács László: – Úgy gondolom, egy ilyen szomszédvári rangadón nem fér bele, hogy büntetőt hibázzunk, a kialakított helyzetek alapján viszont a mérkőzés végén már örülök az egy pontnak is. További sok sikert a Bátornak!

Erdei Zoltán: – Az első félidőben nagyon enerváltan játszottunk, a másodikban viszont el kellett volna dönteni a mérkőzést. Sajnos, ezt nem tettük, úgy gondolom, Meggyesen hagytunk két pontot. Gratulálok a hazai kapusnak, mert nagyszerűen védett.

Austria Juice-Vásárosnamény–Nyíregyháza Spartacus II. 2–2 (0–2)

Vásárosnamény, 404 néző, v.: Fehér Á. Vásárosnamény: Kardos Z. – Géczi I., Bátyi L., Szabó R., Zán B., Deskó D., Misák S., Illés G. (Berec G.), Csordás G., Barta F., Orosz F. Játékos-edző: Géczi István, Illés Péter. Nyíregyháza Spartacus II.: Talián L. – Szabó B., Pataki B., Oláh B. (Panyi A.), Hunyadi B., Gönczör R. (Banyoi), Tagai A., Kardos K., Csilus Á., Ferencz B. (Sógor Cs.), Tudja D. (Szűcs D.). Edző: Huszák Géza. Gól: Barta F. 2, illetve Oláh B. 2.

Géczi István: – Az első félidőben jobbak voltak a vendégek, a szünet után úgy érzem, jelentősen feljavultunk és rászolgáltunk legalább egy pontra.

Huszák Géza: – Az első félidőben többször lezárhattuk volna a mérkőzést, majd a lelkes Namény szépített, ami visszahozta őket a meccsbe. Ezután is lett volna volna lehetőségünk újabb gólt szerezni, de érvényesült a foci örök törvénye: a kihagyott helyzetek a végén megbosszulták magukat.

Nyírgyulaj–Gyulaháza 2–2 (0–0)

Nyírgyulaj, 53 néző, v.: Kertész Cs. Nyírgyulaj: Szegedi G. – Kovács G., Tóth B., Ács Á., Nagy B., Haburcsák B., Fekete M., Vass I., Szabó Á. (Fedor I.), Domokos M. (Bagi Á.), Orosz D. Edző: Lukács Tibor. Gyulaháza: Kasza Á. – Papp G., Parádi B. (Kozma Zs.), Kozma J. (Fedor A.), Kozma M., Koszta Z., Illés A., Csépke M., Köblös B., Lakatos P., Galambos B. Edző: Bardi Gábor. Gól: Nagy B., Ács Á., illetve Kozma Zs., Köblös B.

Lukács Tibor: – Kétszer is vezettünk a mérkőzésen, de hibáink után az ellenfél egyenlíteni tudott, így fájó pontokat vesztettünk, ami akár még sokra is kerülhet.

Bardi Gábor: – Pontot szereztünk, de túl sok értéke még az idegbeli döntetlennek sincs.

Nagyecsed–Balkány 1–1 (1–0)

Nagyecsed, 192 néző, v.: Gergely S. Nagyecsed: Sarkadi Zs. – Sarkadi G., Nyíri Gy., Pócsi B., Bulyáki K., Bulyáki A. (Erdős M.), Kóka S., Kóka R., Angyal N., Mezei B. (Bernáth M.), Nyíregyházi G. (Gömze A.). Edző: Kósa József. Balkány: Hegyes B. – Sallai M., Kerecsen J., Szabó R., Fodor T. (Csatári Á.), Furó Zs., Rózsa N. (Máté G.), Bartha Z., Vasas T., Tőkés T., Pallai B. Edző: Mirgai László. Gól: Nyíregyházi G., illetve Bartha Z.

Kósa József: – Azt gondolom, igazságos eredmény született, gratulálok a vendégeknek. Ebben ma csak ennyi volt.

Mirgai László: – Minden elismerésem a srácoké, mert a sok hiányzó ellenére hetven percig a mi akaratunk érvényesült. Gyönyörű góllal egyenlítettünk, a végén beszorítottuk a hazaiakat, de a győztes gólt már nem sikerült bepréselni. Sajnálom az elején kapott buta büntetőt, ezzel együtt nagyon jó csapat otthonában sikerült bravúrpontot szerezni.

Mátészalkai MTK–Ibrány 0–2 (0–1)

Mátészalka, 132 néző, v.: Veres J. Mátészalka: Szilágyi P. – Scheibli M. (Varga Z.), Szabó D., Virág J., Lyáh A. (Kovács B.), Szabó B., Huszti P., Gergely M. (Szigeti R.), Magyari M., Bodó L., Baráz M. Edző: Kiss Gábor. Ibrány: Tóth N. – Buka B., Makai I. (Pápa Sz.), Lakatos B., Csáki J. (Jeddi B.), Nagy D., Somogyi T., Gergely B. (Kiss P.), Molnár Z. (Mészáros M.), Kállai G., Zubora T. Edző: Kiss Tamás. Gól: Kállai G. 2.

Kiss Gábor: – Az nem lehet mentség, hogy nagyon sok a meghatározó sérült játékosunk. Elszomorító, hogy hazai pályán nem hiszünk magunkban, hit és alázat nélkül focizunk le egy ilyen mérkőzést, ráadásul tűz nélkül. Ha valakiből hiányzik a motiváció legminimálisabb csírája is, az ne űzze ezt a sportágat!

Kiss Tamás: – Annak ellenére, hogy felforgatott Mátészalkához látogattunk, nagyon fegyelmezett és szervezett csapattal találtuk magunkat szembe. Úgy érzem, a meccs összképe és a helyzetek alapján megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot.

Videó (Plesu Ádám): A nyírbátori Erdei Zoltán egyenlített (1-1) a Nyírmeggyes elleni összecsapáson

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .