Kattints a képre!!
Az újdombrádi keltetőben vasárnap kimagasló szaporulat miatt dörzsölhették tenyerüket a gazdák. Csirke, vagyis Ponczók Tibor csaknem klasszikus mesterhármassal rukkolt elő a Vaja elleni megye kettes rangadón.

A tabellán negyedik hazaiak 5–1-re kalapálták el a Nyírerdő csoport harmadik helyén tanyázó vendégeket: a negyvenegy éves futballista pedig – aki a télen a csoporttárs Szabolcsveresmarttól igazolt – a Balla-brigádhoz fénykorát idézve ficánkolt.
– Napját sem tudom, mikor rúgtam utoljára három gólt egy meccsen, maradjunk annyiban, régen – szerénykedett Ponczók Tibor, holott már letett ezt-azt a megyei (foci)asztalra. – Az előző meccsünk siralmas volt, most viszont mindenki csak azért is meg akarta mutatni, hogy tudunk mi, ha akarunk. Tényleg jól ment a játék, még a vajai szurkolók is gratuláltak a végén, ez külön jól esett. Azt gondolom, hamar befogadtak Újdombrádon, bár nekem ezzel soha nem szokott problémám lenni, ráadásul több csapattársamat régóta ismertem, mint ellenfelet, leginkább kispályáról. Aztán meg, amíg bírom és érzem, hogy van még bennem, természetesen játszani fogok. Nem iszom, nem cigizek, bátran mondhatom, világéletemben alárendeltem mindent a focinak, talán még túl sokat is áldoztam rá…
Kattints a képre!