Kattints a képre!!

Nem szabad elkiabálni semmit, mert abból lehet a pofára esés, mindazonáltal talán megpendíthető: a Kótaj elleni rangadó megnyerésével (5–1) nyeregben érezheti magát a Kállósemjén.

A semjéni csapat statisztikai mutatói fényesen alátámasztják, milert került ily közel a bajnoki címvédéshez Fotó: tudósítónktól

A megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoport élén nyomuló együttes – négy fordulóval a befejezés előtt – kényelmesnek mondható, nyolc pontos előnyt hizlalt a második helyezett Kótajjal szemben, mindemellett valamennyi statisztikai mutatóban fényévvel jobban áll bárki másnál.

Ehhez még egy lenyűgöző adat: az Ovszijenko-legénység 2019 október 27-én bukott el utoljára hazai fellépést! Ráadásul ugyebár a bajnoki címvédőről beszélünk, amely a vasárnapi derbi előtt zsinórban hét mérkőzésen nem kapott gólt! Egyébként is csak nyolcszor vették be összesen Öcsi, vagyis a játékos-edző kapuját, míg a támadógépezet magasan a legtöbb gólt termelte (96) a teljes mezőnyt tekintve. Szóval, nem a „szél hordta össze” ezt a teljesítményt.

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem érezzük az esélyt, talán már kimondható, innen már csak mi szúrhatjuk el – vélekedett Hamza Tamás, a Kállósemjén középpályása, aki akár két legyet is üthet egy csapásra az idény végén. Az eleddig huszonháromszor eredményes, a Kótaj ellen kétszer is beköszönt frontember a gólkirályi címért vív külön „harcot” az apagyi Marics Gáborral, illetve Fekete Gáborral. – Azt hiszem, megdolgoztunk az egész csapattal azért, hogy ideáig jutottunk: szerintem a mutatók önmagukért beszélnek, plusz mindenki beállt a sorba, edzésen is csaknem teljes létszámban ott vagyunk, csináljuk becsülettel. Az biztos, a hátralévő négy meccsbe ugyanúgy beleállunk, mint eddig. A gólkirályság? Télen azt mondtam, majd meglátjuk: persze nyilván motivál, aztán úgy lesz, ahogy lennie kell! Nekem már az is nagy szó, hogy egyáltalán „versenyben” vagyok érte olyan csatárok mellett, mint például Marics Gabi.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .