Kattints a képre!!

Délelőtt ballagás, délután győztes gól. Ilyen egy igazán patent nap. Törő Dominik előbb eldúdolta a „Húsz év múlva az ifjú vándor megpihen…” – klasszikust, majd berámolta első bajnoki gólját a Vásárosnamény elleni megye egyes bajnokin.

Törő Dominik győztes góllal tette emlékezetessé a ballagást Fotó: magánarchívum

A Kemecse tizennyolc éves támadóját – aki télen a Filo SE-től szegődött az együtteshez – a mérkőzés 72. percében csereként vetették be, aki csaknem a lefújás pillanatában a második helyen táborozó beregiek kapujába simította a labdát. A bennmaradásért hajtó kemecseiek számára ez a győzelem (1–0) felér egy ötösre megírt vizsgával – az érettségi előtt álló titán a pályán tehát már kivágta a rezet.

– Éppen szombaton ballagtam a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban: a szerenádot is kihagytam a foci miatt, az ünnepi ebédről pedig hamarabb eljöttem, mert mentem meccsre, édesanyámnak annyira nem tetszett, de hát ez van… – taglalta az eseménydús nap történéseit Törő Dominik. – Így aztán emlékezetes marad, hogy gólt tudtam rúgni, pláne, hogy fontos három pontot szereztünk. Azzal küldtek be, hogy adjak bele mindent, ahogy az edzésen, nyugodtan játsszak: nem izgultam, úgy voltam vele, jó lenne betalálni, vagy legalább gólpasszt adni, aztán hadd szívják a véremet. De inkább gratuláltak az öltözőben, annyira nem is kaptam az ívet, amúgy is jó kis brigád a miénk, hamar befogadtak, szeretek itt lenni.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .