Kattints a képre!!

Első ránézésre nem lehet gond. A Sényő-Carnifex NB III-as csapata a sereghajtó Törökszentmiklóst fogadja vasárnap (kezdés: 17 óra) az NB III. Keleti csoport harmincharmadik fordulójában.

Kapacina Valer (kék mezben) és a sényői csapat a zsnórben ötödik győzelmet veheti célba Fotó: Fazekas Ármin

De éppen az ilyen összecsapások a legveszélyesebbek, elvégre a vendégeknek nincs vesztenivalójuk. És bár búcsúzni kényszerülnek az idény végén, azért értek el figyelemre méltó eredményeket. A zsinórban négy győzelmet felmutató szabolcsiak viszont tovább ütnék a vasat, azaz folytatnák sikerszériájukat.

– Az elmúlt öt fordulóban nagyon szépen teljesített a csapat – fejtegette Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja a sényői együttest. – Most három mérkőzést magában foglaló sorozatban gondolkozunk, amelyekre kitűztünk egy bizonyos pontszámot, ezt szeretnénk teljesíteni. Ősszel Törökszentmiklóson nyertünk először idegenben, kár lenne szépíteni, jó nagy adag szerencsével. Erre mindenki tökéletesen emlékszik. Jelenleg nincsen rossz passzban a csapat, magabiztosan várjuk a meccset, de nem túlzott magabiztossággal, egyben szeretnénk megőrizni jónak mondható hazai mérlegünket.

Ugyanakkor a hetedik pozícióban posztoló Kisvárda Master Good II. az éllovas Kazincbarcika otthonában lép színre

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .