Kattints a képre!!

A sereghajtó Nábrád elleni – váratlan – hazai vereséget követően lemondott posztjáról Makszim Gábor, a Nyírcsaholy megyei másodosztályú csapatának játékos-edzője.

Makszim Gábor elköszönt a csaholyi csapattól Fotó: magánarchívum

A kettős szerepkört nyár óta betöltő, harmincegy éves védő – mint arról korábban hírt adtunk – betegség miatt sokáig hiányzott, vasárnap irányította ismét a Gémtech csoport negyedik helyén táborozó együttest. A jelek szerint utoljára…

-–Talán túl korán tértem vissza, mivel hiányzott már a csapat, viszont a vasárnapi mérkőzés után teljesen kimerülten értem haza – világította meg lépése hátterét Makszim Gábor. – A hétvégén ez volt az ötödik vagy hatodik meccs, amelyen jelen voltam edzőként. Minden vereség fáj, ez sem volt jó, ezzel együtt mivel egészségügyi állapotom nem teszi lehetővé, hogy a csapat segítségére legyek játékosként, edzőként úgy érzem, nincs rám itt szükség. Mivel rengeteget vállaltam és márciusban a kimerültség miatt a sors megálljt parancsolt, egyértelmű jelzésként veszem, hogy valamit el kell engedjek. Többi tényező miatt, amibe most nem szeretnék mélyen belemenni úgy határoztam, hogy edzőként befejezem Nyírcsaholyban. Örülök és büszke vagyok, hogy tíz év után újra sikerült felemelni az egyesületet ilyen pozícióba. Még egyszer szeretném kiemelni, hogy a távozásomnak a hétvégi vereséghez semmi köze, kaptam már ki pályafutásom során játékosként és edzőként is sajnos, rengetegszer. Az egészségemet, a családomat és a további munkáimat szem előtt tartva döntöttem így. Szeretném megköszönni, Zsatku Attilának, Kicsák Róbertnek és Tóth Zoltánnak, hogy bizalmat szavaztak nekem a szezon elején. Köszönöm és további sok sikert kívánok a csapat minden játékosának. Hajrá, Nyírcsaholy!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .