Kattints a képre!!

Noha Mészáros Marcellt csak a 86. percben vetette be az ibrányi csapat a Nagyhalász elleni megye egyes örökrangadón: a húsz esztendős jobbszélső igazán hasznosan – mi több, eredményesen – szállt be.

Mészáros Marcell (jobbról) nem vesztegette az időt: csereként beszállva gólt szerzett a Nagyhalász elleni örökrangadón Fotó: tudósítónktól

Ő rámolta be a Tisza-partiak harmadik gólját, amivel behúzták (0–3) a bajnokság legnagyobb múltú összecsapását, ráadásul idegenben felülkerekedve. Bár ezúttal nem a színvonal, inkább a mérkőzés kezdetén lecsapó vihar, no meg a „szurkerek” teremtette atmoszféra miatt szolgál témával a szomszédvári ütközet, azért az ifjú játékosnak is lesz mit elraktározni emlékezetében.

– Másodszor játszottam a Nagyhalász ellen, bár kevés időt töltöttem a pályán, az biztos: a hangulat olyan volt, ami sajnos, ritkán fordul elő ebben az osztályban – pendítette meg az aktuális idényben harmadik gólját jegyző Mészáros Marcell, aki csaknem ötszáz néző előtt szerepelhetett vasárnap. – Minket is sokan elkísértek és valószínű még többen lettek volna, ha nem ennyire rossz az idő, az első félidőben speciel végig szakadt az eső. Kiss Tamás edző azzal küldött fel: „Üssek be egyet” – hát, megcsináltam. Mondjuk, nem gondoltam volna, hogy néhány perc alatt betalálok, de sikerült, ezzel pedig nagy kő esett le a szívemről. Az az igazság, mostanában kihagytam a helyzeteket, a szerencse is elpárolt mellőlem, valahogy a kapusok kifogták a szememet is, szóval, talán érett már ez a gól. És tényleg nagy élményt jelentett ennyi ember előtt, egy ennyire kiemelt jelentőségű meccsen gólt rúgni, örömet szerezni az ibrányi szurkolóknak.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .