Kattints a képre!!
A megyei másodosztály Gémtech csoport huszonegyedik fordulójának mérkőzéseit rendezik hétvégén.

Megyei II. osztály: Gémtech csoport, 21. forduló (kezdés: 17 óra)
Szombat
Csengersima (1.)–Nyírvasvári (5.)
Volkán Roland, a Csengersima játékos-edzője: – Jól szervezett csapattal fogunk játszani, amelyet nagyon szívesen látunk vendégül, de pont nélkül szeretnénk hazaengedni.
Berettyán Gábor, a Nyírvasvári edzője: – A fényt látom, csak azt nem tudom, milyen hosszú az alagút.
Sonkád (7.)–Nyírbéltek (2.)
Homoki Endre, a Sonkád edzője: – Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, ettől függetlenül hazai pályán megpróbálunk mindent, főként, ha normálisan ki tudunk állni.
Körmös Miklós, a Nyírbéltek edzője: – A fontossági sorrendben előbb az Encsencs elleni szerdai pótmérkőzést szeretnénk sikeresen lehozni, majd persze, Sonkádon sem lesz egyszerű dolgunk, ezzel együtt ott is a három pont megszerzésére törekszünk.
Vámosoroszi (3.)–Ópályi (13)
Riskó Tibor, a Vámosoroszi játékos-edzője: – Nekünk kimondottan kapóra jött ez a kis szünet, volt idő kipihenni a fáradalmakat, bár nem tudni, ki milyen állapotban fog érkezni locsolkodás után, sőt a keret továbbra is elég karcsú. Mindezzel együtt történjék bármi, a győzelem érdekében fogunk pályára lépni.
Bartha Miklós, az Ópályi edzője: – Sajnos, ennek a mérkőzésnek sem mi vagyunk esélyesei, de az elmúlt fordulóban tapasztalt mentalitással bízhatunk a tisztes helytállásban.
Tisztaberek (12.)–Encsencs (8.)
Oroszi István, a Tisztaberek edzője: – Nagyon készülünk a hétvégi mérkőzésre, mert ősszel vereséget szenvedtünk Encsencsen, de most mindenképpen szeretnénk visszavágni.
Szilágyi Gábor, az Encsencs edzője: – Hosszú lesz a hét, két meccsel, meglátjuk, a nagypénteki edzés mire lesz elég.
Szatmárcseke (11.)–Kocsord (9.)
Szűcs István, a Szatmárcseke edzője: – A hétvégén furcsa eredmények születtek, remélem, a Kocsord nem szedte annyira össze magát, hogy innen is pontokat vigyen el. Ha összeállunk, akkor talán végre mi is győzelemnek örülhetünk.
Disznós Gusztáv, a Kocsord edzője: – Ha hasonló összetételben tudunk pályára lépni Csekén, mint a legutóbbi meccsen, akkor lehet keresnivalónk.
Vasárnap
Nyírcsaholy (4.)–Nábrád (14.)
Tóth Zoltán, a Nyírcsaholy megbízott edzője: – Hazai pályán egyértelműen a három pont megszerzése, és szurkolóink eredményes játékkal való kiszolgálása a célunk. Biztos vagyok benne, hogy a játékosok mindent meg fognak tenni azért, hogy ez sikerüljön.
Kónya Zoltán, a Nábrád edzője: – Egy jó formában lévő csapathoz látogatunk, amely ellen csak a tisztes helytállás lehet a cél.
Milota (10.)–Nagydobos (6.)
Elek László, a Milota edzője: – Az őszi 3-3-as eredménnyel most is kiegyeznék a jelenlegi helyzetünkben. De, sajnos egy góltól többet nem tudunk lőni már hetek óta és így pontokat sem tudunk szerezni. Legnagyobb gondom ismét az lesz, hogy a minimum létszám hogyan jön össze a hétvégére.
Czine Máté, a Nagydobos edzője: – Nehéz még mindig bármit is mondani. Egyik szemem sír a másik nevet, mert tudom, hogy mi ettől sokkal többet is tudunk játszani. Vasárnaptól nehéz hét elé nézünk: egy héten belül három fontos mérkőzést fogunk játszani, amelyeken maximumot kell nyújtani! Az első fő feladatunk a milotai fellépés, ahol leginkább akaratban kell fejlődni, kicsit rendet tenni a fejekben. Mindenképpen a győzelem megszerzése érdekében utazunk Milotára!
Kattints a képre!