Kattints a képre!!

Meglehet, sokak számára csupán ezer forintos kérdés, miért Maszek a beceneve Németh Zoltánnak? De mivel vegyük úgy, az újszülöttnek minden új, és nem mindenki öreg motoros a szakmában (a futballban…), már a megfejtéssel is szolgálhatunk.

Maszek nem is szereti, ha simán Zoltánozzák…. Fotó: magánarchívum

Annyit elöljáróban feltétlenül illik megemlíteni, Németh Zoltán egyike a megyei foci ikonikus, nem mellesleg általános népszerűségnek örvendő alakjainak, aki több együttes frontembere volt hosszú pályafutása során. Aminek végét a 2018/19-es szezon jelentette, amikor a harmadosztályú Tiszabercel játékos-edzőjeként „tette le a lantot”.

– Sok minden más mellett apámnak köszönhetem becenevem, amiről annyit kell tudni: valamikor régen, ő és egy ismerőse kiváltak a téeszrendszerből, maszekok lettek, ezt a megszólítást örököltem tovább – szolgált magyarázattal Németh Maszek Zoltán. – Ennyire egyszerű az egész. Jóformán mindenhol így ismernek, nem is szeretem, ha Zoltánoznak, mert arra nem figyelek…

A kereken ötven éves klasszikus irányító középpályás tehát az előző szezonban hagyta abba a nagypályás futballt, holott még egyáltalán nem lógott ki a sorból…

– Amikor elkezdtük Tiszbercelen a közös foci „csinálást”, akkor sokan voltunk, lelkesen edzettünk, aminek viszonylag hamar meg is lett az eredménye, bajnokságot nyertünk. Aztán…  Maradjunk annyiban, ellaposodott az egész, én pedig ebben már nem akartam részt venni.

Szó se róla, Maszeknak van és lesz miről mesélni, hosszú karrierje során nem kerülték el a sikerek, ráadásul seregnyi cimborát „gyűjtött”.

– Hirtelen nem is tudom, nyertem vagy négy bajnoki címet a Gávavencsellővel, a Rakamazzal is egyet, játékos-edzőként pedig rögtön a első évben Tolcsván, amikor feljutottunk a megye egybe. A szívem csücske a régi gávavencsellői csapat talán a szívem, amelynek Farkas Béla volt az edzője, Lippai Imi, Dögei Misi, Holp Jani, Kelemen Robi, vagy éppen Sánta Tiborral futballozhattam együtt, nem egyszer ezer, netán még több néző előtt játszottunk hazai pályán! Igazi baráti társaság volt, összetartó, egyébként is vallom, amatőr szinten csak így lehet eredményt elérni. Jelenleg vezetőségi tag vagyok Bercelen, és kispályázom Lippai Imiékkel, ennyi a közvetlen kapcsolatom a futballal, de jól van ez így. Persze, követem az eseményeket, a kialakult helyzetre azt mondom: mostantól örülni kell, ha egyáltalán focizni fog valaki!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .