Kattints a képre!!
Kinek a pap, kinek a papné – másnak a Pap. Az a megyei harmadosztályú futballcsapat, amely „kivirágzott” tavaszra.

A Rétköz csoportban szereplő egylet négy idei fellépésén háromszor a táblázaton előtte tanyázó ellenféllel találkozott: nyitányként az – akkor még második – Dombrád otthonában ikszelt, rá egy hétre a második Dögét gyűrte le, majd idegenben nyert és szorította maga mögé a Gégényt, legutóbb pedig – kakukktojásként – a sereghajtó Anarcsot hegedülte el. A csapat a húsvéti fordulóban „szabadnapos” volt, mindazonáltal vasárnap közös sütés-főzéssel, no meg, persze focival pihent rá a folytatásra.
– Azt mindjárt le kell szögezni, Maximovits György technikai vezető segítségével nagyon jól sikerültek a téli igazolások – taglalta Varga József, Pap játékos-edzője, aki három gólt rámolt be a látványos menetelés közben: speciel a Döge elleni „dugó” győzelmet ért, az Anarcsnak hintett duplával pedig korábbi együttesét keserítette. – A Tiszabezdéd visszalépésével nem csak lehetőséget akartunk biztosítani a jobb teljesítményt nyújtóknak, hanem kicsit önző módon a csapat további erősítését is folytatni kívántuk. Ennek hála a védelmet stabilizálódott, amire szükség volt, mert ősszel sok gólt kaptunk. Továbbá visszatért a régi kapusunk, ezt szintén nem elhanyagolható szempont, emellett kialakult a csapat gerince, ehhez mindenki, fiatal és idősebb játékos egyaránt partner. Magamtól egyáltalán nem vagyok elájulva, mert ennél többet szeretnék segíteni a csapatnak, nem is szeretnék erről többet mondani. Ettől lényegesebb, hogy a fiúk túlnyomó részt becsületesen eljárnak a heti egy edzésre, ami ugyancsak sokat jelent ezen a szinten. Elfogadják, amit mondok neki, elvégre csak jót akarok nekik. Ráadásul egy posztra többen is pályáznak, szóval a kellő rivalizálás is megvan, így muszáj odatenni magukat a meccseken, ha nem akarnak kikerülni a kezdőből. Van még előttünk munka, hogy ismét ott legyünk, ahol Pap községet méltóképpen tudjuk képviselni.
Kattints a képre!