Kattints a képre!!

Elkapta a fonalat a Sényő-Carnifex: az NB III-as csapat a Tállya idegenbeli elkalapálása után a hétközi körben régi mumusát, a Füzesgyarmatot is legyűrte, az erőltetett menet vasárnapi (kezdés: 17 óra) záróakkordjaként pedig a Salgótarján elleni újabb hazai fellépés kínál esélyt a bajnoki szereplés további fényezésére.

A sényői csapat a Salgótarján elleni folytatná jó száriáját Fotó: Fazekas Ármin

A sényőiek hetek óta bebetonozták magukat a Keleti csoport tabellájának hetedik helyére, míg a nógrádiak éppen „vonal alatt”, a pillanatnyi állás szerint kieséssel egyenértékű tizenhetedik pozícióban posztolnak, De…

– Elnézve soron következő ellenfelünk sorsolását, bőven van még arra lehetősége, hogy annyi pontot gyűjtsön, amennyivel kényelmesen bent tud maradni – ecsetelte az esélyeket Imrő László, a sényői edzőpáros tagja, aki Fiumei Viktorral közösen irányítja a sényői együttest. – Ebből adódóan vasárnap nagyon nem lesz könnyű dolgunk. A tabella elején van néhány csapat, amelyek rendre hozzák a tőlük elvárható eredményeket. Egyébként pedig bárki képes meglepetést okozni, akár idegenben is. Kellően komolyan vesszük a mérkőzést!

Ugyanakkor az ötödik pozícióban posztoló Kisvárda Master Good II. – a táblázaton hatodik – Tiszaújváros vendége lesz.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .