Kattints a képre!!

Egyre másra hívják vissza a „nagy öregeket” a megyei másodosztályú csapatok: a Nyírerdő csoportban érdekelt Tuzsérnál egészen speciális módon „kéznél” volt a megoldás.

Tóth Árpád egyesületi elnök játékával is segít, egyben példát mutat a csapatnak Fotó: magánarchívum

Ahogy a keret létszáma apadt, a Tisza-parti egyesület elnöke, Tóth Árpád ismét aktivizálta magát: ötvenegy esztendősen csatasorba állt, ráadásul immár zsinórban a harmadik bevetését teljesítette. Szombaton például végigjátszotta a meglehetősen fordulatos, kétgólos hátrányból 4–3-ra megnyert Tiszakanyár elleni mérkőzést.

– Örömmel teszem, mert ezzel segíteni tudok a csapatnak, egyben példát is tudok mutatni fegyelemmel és alázattal – szögezte le Tóth Árpád, akit titulálhatunk a tuzséri legénység „lelkészének” is. – Erre a két dologra nem csak a pályán, hanem az élet más területén is szükség van. Fizikálisan meglepően jól bírtam az első két meccset, de a szombati vége már nagyon nehéz volt. Arra jöttem rá: azzal, hogy játszom az Istenben való hitem is erősítem, mind magamban, mind a csapatban. Nagyon szeretem a focit, de sok olyan kísértést is hoz az életemben, ami már nem hiányzik. Káromkodás, agresszív viselkedést, amit korábban a focihoz tartozónak gondoltam – ma már nem! Amúgy a titkos vágyam egy keresztyén focicsapat megalakítása, ahol nem az eredmény, sokkal inkább az egymás iránti szeretet a lényeg.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .