Kattints a képre!!

Az NB III. Keleti csoport huszonkilencedik fordulójában a Sényő-Carnifex, akárcsak a Kisvárda Master Good II. idegenben folytatta bajnoki szereplését.

A sárga mezes sényői csapat tállyai fellépésen iparkodott szaporítani pontjai számát Fotó: Steványik Gergely

A sényőiek vasárnapi tállyai fellépését – immár nem először a szezon során – női játékvezető dirigálta, jóllehet nem ígérkezett babazsúrnak a parti. A kiesés megúszásért hajtó borsodiaknak minden egyes megszerzett pontra égető szükségük van, ennek megfelelően szinte semmi kockázatot nem vállaltak az első félidőben. Így jobbára a mezőnyben gyűrték egymást a felek, mígnem mindjárt a szünet után óriási esélyhez jutottak a vendégek, akik javára 11-est ítéltek – plusz az eset következményeként a hazaiak emberhátrányba kerültek. Kapacina Valer büntetőjét azonban a tállyai kapus hárította, majd a második játékrész derekán ismét „tizit” végezhetett el, ezúttal pedig már nem hibázott. Kisvártatva pedig eldőlt a mérkőzés: Valer mesterhármast szerzett, sőt mivel közben a tesó, Kapacina Kevin ugyancsak betalált – a hajrában a sényőiek megadták a kegyelemdöfést a házigazdáknak.

Ugyanakkor a Kisvárda Master Good II. vereségrt szenvedett a Füzesgyarmat otthonában.

NB III., Keleti csoport: 29. forduló

Tállya–Sényő-Carnifex 0–4 (0–0)

Tállya, 100 néző, v.: Urbán E. Sényő: Gagyi S. – Bodó G., Klepács K., Toldi A. (Mányi B.), Kapacina K., Phrakonkham Á. (Páll Zs.), Farkas M., Schmidt P. (Dobos A.), Tóth M., Kapacina V. (Balogh Gy.), Orosz M. Edző: Imrő László, Fiumei Viktor.

Gól: Kapacina V. (70. – 11-esből, 76., 87.), Kapacina K, (81.). Kiállítva: Baranyi B. (46. perc)

Imrő László: – Már az első félidőben is a mi akaratunk érvényesült, bár az ellenfél jól megszervezte a védekezését. A második félidőben a kimaradt büntető ellenére tovább domináltunk, végig úgy éreztük, hogy ez a mérkőzés az első gólig lesz nehéz.

Füzesgyarmat–Kisvárda Master Good II. 2–0 (2–0)

Füzesgyarmat, 100 néző, v.: Dobai J. Kisvárda II: Perehanec – Czene Z., Kravcsenko (Perevuznik, 84.), Rubus, Sikorszki – Bíró R., Avetiszjan (Szirota, 76.) – Puporka (Kotroczó, 67.), Kirjuhin, Heles (Bokor M., a szünetben) – Gosztonyi. Edző: Kocsis János.

Gól: Kravcsenko (öngól, 1–0) a 3., Popescu (2–0) a 13. percben

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .