Kattints a képre!!

Szombaton Nagyecsed–Mátészalka szatmári rangadót rendeznek a megyei első osztályban, amelynek kezdőrúgását a helyi futball ikonikus alakja, Tarcsa Bálint végzi el.

Az ecsedi futball ikonikus alakja, Tarcsa Bálint ismét pályára lép: a szombati szatmári rangadó kezdőrúgását végzi el Fotó: tudósítónktól

A mindmáig nagy tisztelettel emlegetett csatár mindkét egyesülethez kötődik: pályafutása hajnalán szalkai színekben szerepelt, majd az ecsedi együttesben bontakozott ki, amelyben ontotta a gólokat. Közben – katonaként – szép emlékű nyírteleki Asztalos János SE-ben sem adta lejjebb a nívót: NB II-es bajnoki gólkirály volt! A játékot ötven évesen, a Nyírcsaholyban fejezte be, ahol a régi barát, Tengyel Zoltán kérésére „vezetett le”.

– Szalkán jártam iskolába, így az ifiben és a nagycsapatban is játszottam, de a fél életemet az Ecsedben húztam le – taglalta a hatvannégy éves, jó karban lévő legenda. – Azt hallottam, Fodor Bandi elnök, Kósa Józsi edző és Tengyel Zoli ötlete volt, hogy legyek jelen a hétvégi meccsen, mivel mindkét csapatban fociztam: megjegyzem, Józsival is együtt futballoztam Ecseden. Az az igazság, mostanában nem mentem ki a pályára, ahogy kocsmába sem járok, amint vége a munkaidőnek, szinte mindennap indulok horgászni, ez a hobbim.

Tarcsa Bálint neve olyannyira jól csengett, hogy több patinás klub vitte volna: valós történet, hogy az Újpesti Dózsa képviselői személyesen jöttek érte Nagyecsedre, akik elől szabályosan „eldugták”, nehogy megtalálják! De így jártak a Nyíregyháza vezetői is…

– Ez igaz, de egyébként sem mentem volna, mert családcentrikus vagyok – erősítette meg Tarcsa Bálint, hogy anno több, NB I-es klub noteszében felbukkant a neve. – És nem bántam meg, hogy így döntöttem. Akadt olyan szezon, hogy hetvenkilenc gólt rúgtam az ifiben, pedig talán mondhatom, kicsivel jobb színvonal volt, mint manapság, legalábbis nagyobb a konkurencia. A megyében és az NB II-ben gólkirályi címet szereztem, meg Szabad Föld Kupát nyertünk a Nagyecseddel, mondhatom, sokan ismertek, mégsem szoktam nosztalgiázni: soha nem dicsekedtem, egyszerű ember vagyok én.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .