Kattints a képre!!

Az élvonalbeli futsal bajnokság alsóházi rájátszásának hatodik fordulójában az Aramis otthonában folytatta szereplését a Nyírgyulaj.

A piris mezes gyulaji csapat tagjainak helyln volt a szívük, ami újabb bravúrgyőzelmet eredményezett Fotó: tudósítónktól

A kiesés megúszása, illetve a minél jobb helyezés elérése érdekében vívott csatározás lassan a hajrájához ér, amelyben eleddig a Gyulaj teljesített a legjobban – az öt érintett együttes közül egyedül őrizte meg veretlenségét.

Az alapszakaszban lényegesen jobban teljesítő Aramist például 10–2-re páholta el a rájátszás nyitányán, ami főként a különbséget tekintve számított jókora meglepetésnek. És most is nagyot dobtak – újra nyertek! A fordulatos mérkőzés első félidejében 2–1-re vezetett a nyírségi legényég, innentől viszont a házigazda „írta” a forgatókönyvet. Az Aramis zsinórban három gólt lőtt (4–2), fokozta a vendégek gondjait, hogy a második játékrész elején a reklamáló Csoma Alpár – aki éppen a cseresorban várt bevetésre – piros lapot kapott, így a frontember már nem térhetett vissza a pályára.

De a nyírgyulajiakat ez sem törte meg, a változatosság kedvéért ők is három gólt hintettek (4–5), mire a hazaiak kockáztattak, vészkapus játékra álltak át, ami egyenlítést eredményezett. A slusszpoén azonban a látogatóké volt: Nagy Bence nyolc másodperccel a befejezés előtt – a saját hatosáról – az üres ásítozó kapuba emelt, ami bravúrgyőzelmet, egyben szinte biztos bennmaradást jelent csapata számára.

NB I.: alsóházi rájátszás, 6. forduló

Aramis–Nyírgyulaj KSE 5–6 (3–2)

Budaörs, v.: Kubicsek, Vass I. Nyírgyulaj: Petró M. – Szőcs L., Vlasovics, Csoma A., Lapa. Csere: Nagy Zs., Szabó Á., Orosz D., Krajnyák Zs., Pataki I., Nagy B., Tóth E., Domokos M., Hoksz M. Edző: Baksa Csaba. Gól: Bognár B. 2, Vattamány D. 2, Büki B., illetve Nagy B. 3, Lapa 2, Vlasovics. Kiállítva: Csoma A. (35.)

További eredmény: TFSE–Kistarcsa 5–3 (3–1). A Kecskemét szabadnapos volt.

Az alsóházi rájátszás állása: 1. Nyírgyulaj 15 pont, 2. Aramis 13 pont, 3. Kecskemét 12, 4. TFSE 8, 5. Kistarcsa 0.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .