Kattints a képre!!

Az olasz Milan nem játszott hétvégén, a nyírmeggyesi Milán annál inkább. És a megye egyes csapat balhátvédje hasznosan töltötte az időt a pályán: szögletből szerzett gólt a Gyulaháza ellen 2-0-ra megnyert bajnokin.

Drabik Milán pályafutása során először szerzett gólt szögletből Fotó: tudósítónktól

Drabik Milán – mert róla van szó – először talált be az aktuális idényben: a jelek szerint ritkán szól, de akkor nagyot, elvégre sarokrúgásból nem egyszerű mutatvány bevenni a kaput. Még edzésen sem, nemhogy tétmeccsen, amelyet ráadásul a kiesés megúszásáért hadakozó csapatok csatájaként jegyeztek.

– Nem tegnap volt, amikor legutóbb betaláltam, de ez legalább emlékezetesre sikeredett – újságolta Darbik Milán, a tavasszal felettébb jól muzsikáló, hat fellépésen tizenkét pontot kaszírozó meggyesiek huszonnyolc éves frontembere, aki a találkozó 13. percében jutatta előnyhöz övéit. – A szögletnél figyeltem a kapus helyezkedését: maradjunk annyiban, megpróbáltam, szerencsére bejött. Én szoktam elvégezni a „szögiket”, eddig nem igazán kísérleteztem vele, most úgy döntettem, miért ne… Edzésen egyszer-kétszer beakadt már, de ez sem jellemző, annak viszont örülök, hogy ennyire fontos meccsen meg tudtam csinálni. Előtte a Nagyhalász elleni „hatpontost” elszúrtuk, ami szombaton nem fért volna bele, nyerni kellett, mert egyszerűen nem szeretnénk kiesni!

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .