Kattints a képre!!

Már a tavaszi nyitányon kinyílt a Rózsa. Virágos jókedve lehetett a kéki csapatnak, amely megye kettő Nyírerdő csoport tavaszi nyitányán az esélyesebb Pátroha reményeit hervasztotta le.

Rózsa Krisztiánnak „kicsit” ment a védés, amit a kéki csapattársak, Gazsi Dominik (balról) és Csikós Sándor is díjazott Fotó: tudósítónktól

Igaz, ami igaz, a kiesés megúszásáért hajtó vendégek 2-1-re nyertek a magasabb polcon, konkrétan a tabella negyedik helyén táborozó Pátroha otthonában, mégpedig Rózsa Krisztián, vagyis Tyutyu főszereplésével, mert fogott, mint a zöld festék.

– Papóról maradt rám, őt is Tyutyunak hívják: egyszerűen megörököltem, a barátok is így hívnak régóta – szolgált magyarázattal a dallamos becenévre Rózsa Krisztián, a Kék tizenhét esztendős, szemtelenül fiatal kapusa, aki az ominózus mérkőzés első félidejében 11-es hárításával koronázta meg teljesítményét. – Fogtam már pár „tizit” az ifiben, most pont jó helyre vetődtem, mákom volt, hogy megéreztem az irányt. Az első számú kapus megsérült, így ugrottam be erre a meccsre: nem izgultam különösebben, inkább azért volt bennem némi drukk, hogy sok haver, meg korábbi demecseri játékostárs kijött, nem akartam megégni előttük. Nyomott az ellenfél, végig észnél kellett lenni: „kicsit” mehetett a védés, mert még az ellenfélből is gratuláltak. Kipróbálnám magam egyszer magasabb szinten is, de ez még odébb van.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .