Kattints a képre!!

A megyei másodosztály Nyírerdő csoport tizennegyedik, tavaszi nyitófordulóját rendezik hétvégén.

Újra pontokért megy a küzdelem Fotó: háromhatár hírei

Megyei II. osztály, Nyírerdő csoport: 14. forduló (kezdés: 14 óra)

Szombat

Tuzsér (7.)–Ajak (8.)

Szabó István, a Tuzsér edzője: – Nagyon szomorú, hogy ilyen körülmények közepette rajtol el a tavasz! A mi csapatunkban is vannak játékosok, akik szoros szálakkal kötődnek a szomszédos Kárpátaljához, ahol most az emberek nagyon-nagyon nehéz helyzetben vannak. Megpróbáljuk mindenben segíteni a háború elől elmenekült embereket, a határ túloldalán rekedt testvéreinket és imádkozunk a Jó Istenhez, hogy minél előbb véget érjen ez a borzalom! A szombati mérkőzés, jelen körülmények között csak ezred rendű dolog!

Barati István, az Ajak edzője: – A keretünk nem sokat, a céljaink semmit sem változtak. Nehéz mérkőzésre számítok, amelyen fegyelmezetten, szervezetten kell játszanunk, hogy kedvező eredményt tudjunk elérni.

Vasárnap

Záhony (1.)–Szabolcsveresmart (9.)

Gombkötő Sándor, a Záhony játékos-edzője: – Nehéz ilyenkor bármi okosat mondani, két éven keresztül a vírus, most a háborús helyzet, plusz a sérülések hátráltatják a csapatot. Fogalmam sincs milyen összeállításban fogunk pályára lépni, de mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a jó erőkből álló vendégek dolgát.

Tóth Tibor, a Szabolcsveresmart edzője: – Nagyon nehéz a sorsolásunk. Ugyanakkor új csapat, új közeg, reméljük, mindenki átérzi a mérkőzés súlyát és meglepetést szerzünk.

Nyírkarász (6.)–Vaja (3.)

Molnár István, a Nyírkarász edzője: – Nem úgy sikerült a felkészülés és az igazolások, ahogy terveztük, de újjáalakult csapatunk mindent el fog követni a legjobb eredmény elérése érdekében.

Siska Attila, a Vaja edzője: – Nagyon örültem, hogy azok közé a csapatok közé tartozunk, amelyekről keveset írt a sajtó a holtszezonban. Nem volt jövés-menés, nincsenek ügyek, remélem, ez a nyugalom jó játékkal párosul a rajton.

(A mérkőzést Nyírjákón rendezik)

Tiszakanyár (10.)–Jéke (14.)

Bodnár Gábor, a Tiszakanyár játékos-edzője: – Mindenki számára fontos a jó rajt, de számunkra nem lehet más elfogadható, mint az első tavaszi mérkőzésen a három pont megszerzése!

Dolhai Máté, a Jéke edzője: – A felkészülésünk nem olyanra sikeredett, mint ahogy elterveztük. A csapatot azonban tartom olyan egységesnek, hogy akár revansot is vehetünk az őszi hazai vereségért. Mindez csak akkor lehetséges, ha tényleg ellentmondást nem tűrően állunk bele a mérkőzésbe!

Pátroha (4.)–Kék (12.)

Vitalij Minyin, a Pátroha edzője: – A szezon első hazai meccsén szeretnénk jó teljesítményt nyújtani. A kéki csapat erősített, éppen ezért úgy gondolom, nem piknikezni akar velünk.

Fabók István, a Kék edzője: – Ki mit mondott, vagy tervezett azt nem tudom, mert vettem egy spéci Szabics-szettet, így én nem hallottam semmit. Okosba, feltőkésítés céljából vettünk léghajó részvényeket, de azt speciel most elfújta a szél. Minden új kezdet valaminek a  befejezése, mondják ezt azok, akik még soha életükben nem fejeztek be semmit. Az indulásról és az elvárásokról egy afrikai mondás jut az eszembe: amikor az elefántok küzdenek egyedül a fű az, ami szenved. Mellékesen, a kéki táblát átlépte a fekete párduc, de az öltözőben találtunk Pumát, Nike-t és adidast is.

Gergelyiugornya (2.)–Fényeslitke (13.)

Balogh István, a Gergelyiugornya elnökhelyettese: – Nehéz tavaszi nyitányunk lesz, több meghatározó jatékosunkra sem számithatunk vasárnap, de azért a vezetők bíznak a csapatban,  hogy győzelemmel kezdjük a szezont.

Nagy Zoltán, a Fényeslitke edzője: – Számunkra nem éppen ideális módon kezdődik az idény, a bajnokesélyes otthonában nem nekünk áll a zászló, ráadásul rendkívül nehéz helyzetben vagyunk, mert három játékos még az eltiltást tölti, emellett betegségek is sújtanak minket. Úgyhogy örülünk, ha megleszünk tizenegyen, ettől függetlenül nem feltartott kézzel szeretnénk pályára lépni, a tisztes helytállás a cél.

Ladányi TC (11.)–Újdombrád (5.)

Sajtos András, a Ladányi TC edzője: – Az eredményes bajnoki nyitány minden csapat számára fontos, így vagyunk ezzel mi is. Nehéz a feladat, ráadásul még van hiányérzetem, de mindent megteszünk, hogy közönségszórakoztató meccset játszunk és, hogy a végén mi örüljünk.

Balla János, az Újdombrád edzője: – Kora tavaszi kezdés, reméljük az idő javulásával egyenes arányban javul a játékunk is, márpedig vasárnapra plusz tizenkét fokot jósolnak, így bízom a győzelemben.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .