Kattints a képre!!

Két gyulaházi játékossal soraiban hirdettek összetartást a magyar U19-es futsalválogatott számára, amely márciusban Európa-bajnoki előselejtezőn lép pályára Szerbiában.

Az U19-es válogatottban immár állandó szereplő Csercsa Gergő (elől) után Koszta Zoltán is meghívott kapott a keretbe Fotó: magánarchívum

A tizennyolc esztendős Csercsa Gergő már „hazajár” a nemzeti együttesbe, ugyanakkor az egy évvel idősebb Koszta Zoltán először kapott meghívót a szűk keretbe. A gyulaházi duó jelenléte már csak azért is kuriózum, mivel – a tizenhét tagot számláló különítményből – csak ők ketten szerepelnek a regionális, vagyis NB III-as küzdelemsorozatban, mindazonáltal a kiemelt U20-as küzdelemsorozatban bajnoki címmel rendelkeznek.

A Frank Tamás irányította legénység keddtől csütörtökig gyakorol Telkiben, a jövő héten pedig a horvátországi Porecsben két előkészületi meccsen lép pályára. Az Eb- előselejtezőben a francia, a szlovén válogatott, valamint a házigazda Szerbia lesz az ellenfél.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .