Kattints a képre!!

Noha több, rendkívül kiélezett mérkőzéssel kezdődött meg hétvégén a megyei első osztályú bajnokság őszi idénye, ehhez képest piros lap nélkül „ment le” a nyitóforduló.

A kék mezes kemecsei csapat alulmaradt a Szalkával szembeni meccsen – a lapok számában viszont, a Meggyessel együtt a legtöbbet gyűjtötte Fotó: Imre Mónika

Nem meglepő módon, sárga kártyákból bővebb volt a „termés”, hozzátéve, hogy a Nyírgyulaj–Austria Juice-Vásárosnamény, valamint a Mándok–Gyulaháza összecsapásokon csupán egy-egy alkalommal éltek ezzel a fajta figyelmeztetéssel a játékvezetők. Továbbá a Mándok–Balkány meccsen is csak kétszer villant a sárga. A legtöbb lapot a Kemecse, Nyírmeggyes duó gyűjtötte be, szám szerint hat-hat darabot. Nem mellesleg a nyolc mérkőzésen harmincegy gól született, ami szintén derekas szám: ebben a műfajban a Mándok–Gyulaháza (7–2) vitte a prímet.

Ugyancsak ritka, sőt, az aktuális idényben példa nélküli, hogy az utolsó három helyezett (Nagyhalász, Nyírmeggyes, Tarpa) egyaránt győzni tudott az aktuális 16. fordulóban.

Nyír-Wetland megyei I. osztály: lapjárás a tavaszi nyitófordulóban

Mátészalkai MTK–Kemecse (2–1): 8 sárga lap/két hazai, illetve hat vendég

Nyírmeggyes–Újfehértó (3–2): 9 sárga lap /hat hazai, illetve három vendég

Nyírgyulaj–Austria Juice-Vásárosnamény (0–2): 1 sárga lap/nulla hazai, illetve egy vendég

Nagyecsed–Nyíregyháza Spartacus II. (1–1): 6 sárga lap/négy hazai, illetve két vendég

Tarpa–Csenger (2–0): 6 sárga lap/négy hazai, illetve két vendég

Nagyhalász–Nyírbátor (2–1): 4 sárga lap/három hazai, illetve egy vendég

Mándok–Gyulaháza (7–2): 1 sárga lap/nulla hazai, illetve egy vendég

Ibrány–Balkány (4–1): 3 sárga lap/egy hazai, illetve két vendég

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .