Kattints a képre!!

A brazil Matheus nélkül kezdte meg szereplését az alsóházi rájátszásban a Nyírgyulaj élvonalbeli futsalcsapata: a dél-amerikai frontember a bajnoki címre hajtó Berettyóújfalut erősíti a szezon hátralévő részében.

Orosz Dániel (jobbról) is kivette részét a nyírgyulaji gólszüretből Fotó: Bodnár Barbara

Innentől pedig már igazán élesben megy a játék: a bennmaradásért harcoló nyírségiek számára különösen a hazai fellépések kínálnak esélyt a minél jobb helyezés elérésére, mondjuk az alapszakaszban lényegesen jobban teljesített Aramis ellen nem számítottak éppen favoritnak.

Ehhez képest a Gyulaj a szezon talán legjobb játékát nyújtotta az első félidőben: Szöcs László, Csoma Alpár és Nagy Bence egyaránt duplázott, sőt Vlasovics is beköszönt a vendégeknek. Külön megér egy misét Nagy Bence káprázatos gólja, aki a saját hatos vonaláról bombázott az Aramis kapujába – meglehet, a teljes bajnokság legszebb alakítását produkálva! A 7–2-es vezetés után a házigazdák igyekeztek fegyelmezetten védekezni a kockáztató látogatókkal szemben, ami olyannyira hatékonyan sikerült, hogy még növelni is tudták a különbséget, bravúros, egyben felettébb értékes győzelemmel tettek egy öles lépést céljuk elérése – a megkapaszkodás érdekében.

NB I.: alsóházi rájátszás, 1. forduló

Nyírgyulaj KSE–Aramis 10–2 (7–2)

Nyírbátor, v.: Futó T., Deme R. Nyírgyulaj: Opre R. – Szöcs L., Vlasovics, Csoma A., Lapa. Csere: Petró M., Szabó Á., Orosz D., Krajnyák Zs., Nagy B., Tóth E., Domokos M. Edző: Baksa Csaba. Gól: Szöcs L. 2, Csoma A. 2, Nagy B. 2, Vlasovics 2, Orosz D., Lapa, illetve Hosszú Á., Büki B.

További eredmény: Kistarcsa–TFSE 2–5 (1–3). A Kecskemét szabadnapos volt.

Az alsóházi rájátszás állása: 1. Kecskemét 6 pont/6 az alapszakaszból hozott pontszám, 2. Nyírgyulaj 5, 3. TFSE 4 (5-2), 4. Aramis 4 (2-10), 5. Kistarcsa 0

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .