Kattints a képre!!

Meghiúsult Páll Zsombor átigazolása: a tizennyolc éves csatár nem lesz az Újfehértó megyei első osztályú csapatának játékosa, jelen állás szerint a Sényő-Carnifex kötelékében szerepelhet tavasszal.

Páll Zsombor tavasszal is a Sényőben szerepel Fotó: tudósítónktól

A kissé kacifántos történet dióhéjban összefoglalva: Páll Zsombor egy éve a III. Kerületi TVE együtteséhez igazolt, amely időközben feljutott az NB II-be. Az óbudaiak profi szerződést kötöttek vele, a kontraktus nyártól szünetel, ugyanakkor – információnk szerint – az ebben foglalt kitétel szerint kölcsönben csak NB III-as klubban futballozhat. Ez az akadálya annak, hogy nem léphet pályára fehértói színekben, a harmadik vonal Keleti csoportban érdekelt Sényő foglalkoztatja a bajnoki folytatásban, amelynek ősszel is tagja volt.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .