Kattints a képre!!

Harmadik helyen végzett a megyei válogatott, miután a bronzmeccsen legyőzte a Komárom-Esztergom legjobbjaiból verbuvált együttest a Balatonalmádiban rendezett amatőr országos torna döntőjének zárónapján.

Szép volt, fiúk! Érmet szerzett a megyei válogatott Fotó: tudósítónktól

Egyik fél számára sem volt éppen hálás feladat a szombati, balszerencsés körülmények között – Komárom-Esztergom tizenegyes párbajban, a mieink a hajrában befújt büntető következtében – elbukott elődöntő után vasárnap délelőtt pályára lépni a helyosztón. A mátészalkai Papp Csaba a 8. percben a kapufát döngette meg, aki a második félidőben állított az irányzékon, vezetést szerezve a Lukács Tibor, Kiss Tamás edzőpáros vezényelte legénységnek. Kisvártatva – újfehértói koprodukcióban – Hudák Máté szögletrúgása után Pallai Gergő pontosan bólintott, két „fásra” növelve az előnyt, egyben „pecsétet ütve” a sikerre: a megyei válogatott becsületbeli ügyként szépen, éremmel zárta az eseményt.

Az országos bajnoki címet, egyben az Európa-bajnoki részvételt Pest megye vívta ki, amely a fináléban 1-0-ra nyert Baranya megye ellen.

6. Megyei amatőr válogatottak országos tornája, döntő: mérkőzés a 3. helyért

Komárom-Esztergom megye–Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 0–2 (0–0)

Balatonalmádi, v.: Magyar Á. Szabolcs: Szilágyi P. – Hudák M., Fejes J., Bodó L., Huszti P. (Kiss P., 57.), Tóth B., Papp Cs. (Baglyos L., 60.), Somogyi T. (Csáki J., 83.), Pócsi B. (Pallai G., a szünetben), Terdik Zs., Phrakonkham. Edző: Lukács Tibor, Kiss Tamás. Gól: Papp Cs. (54.), Pallai G. (57.)

Szombaton játszották, elődöntők: Pest megye–Komárom-Esztergom megye 1–1 (0–0), tizenegyesekkel: 4–2, Baranya–Szabolcs-Szatmár Bereg megye 3–2 (1–1)

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .