Kattints a képre!!

Akárcsak két esztendeje, ismét a Lukács Tibor, Kiss Tamás edzőpáros irányítja a megyei amatőr válogatottat, amely december elején hazai környezetben – jelesül Kisvárdán – lép színre az észak-keleti regionális tornán.

A megyei válogatott, amely két esztendeje a pályán elért eredmények alapján megnyerte a selejtezőkört Fotó: tudósítónktól

A megyei „élvonal” legrégebben regnáló trénere, Lukács Tibor tehát ezúttal is az Ibrányt vezénylő Kiss Tamással karöltve jelöli ki hamarosan az együttes egyelőre bő keretét. A mieink hagyományos módon Borsod, Hajdú, Heves és Nógrád megye legjobbjaival ellen próbálják kiharcolni a továbbjutást – ehhez az első helyet kell megkaparintani.

A legutóbbi, 2019-ben rendezett hasonló eseményen a pályán elért eredmények alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapat, a zöld asztalnál született döntés következtében Heves végzett az élen. Akkor Lukács Tibor együttese három győzelem és egy vereséggel, kilenc ponttal diadalmaskodott a selejtezőkörben, majd az utolsó, Hajdú elleni – egyébként 4–0-ra megnyert – mérkőzés után a második helyen záró hevesi különítmény jelezte, óvást nyújt be. Mégpedig arra hivatkozva, hogy a szombati, Nógráddal vívott összecsapáson (2–2) az ellenfél jogosulatlanul szerepeltette a tizennyolc esztendős Grajzel Donáthot, aki végig játszotta az ominózus találkozót. Ezzel az volt a bibi, hogy a – versenykiírás szerint – 2001 után született labdarúgó valóban nem vethető be. A versenybizottság pedig megalapozottnak ítélte a hevesiek beadványát, így ők jutottak tovább.

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .