Kattints a képre!!

Speciális gólörömet fejlesztett Boda Tamás, amit a Kék elleni legutóbbi megye kettes bajnokin elsütött a Jéke huszonöt éves játékosa. Annál is inkább, mivel a Nyírerdő csoportban szereplő együttes középhátvédje – posztjából adódóan – nem igazán erre a műfajra szakosodott…

Boda Tamás (fehér mezben) speciális gólörömet fejlesztett Fotó: háromhatár hírei/Bodnár Zsolt

– Dolhai Máté edzőnek szerettem volna címezni korábban egy gólörömöt a kislánya születése alkalmából: az első őszi győzelmünk, és gólörömöm is váratott magára – merült a részletekbe Boda Tamás. – Hátvédként ritkán szerzek gólt: az előző szezonban huszonkét meccsen egyszer sikerült, és kb. a bajnokság ugyanezen szakaszán nyertünk először, szintén Kék ellen. Mondjuk, az akkor győzelmet ért. Hetekkel ezelőtt instagramon láttam egy nagyon humoros gólörömöt, amit „picit” tovább fejlesztettem. Gólszerzést követően az ellenfél kispadja előtt futok lendületesen, aztán hirtelen a combomhoz kapok, hogy azt higgyék megsérültem, majd hirtelen átvált a dolog egy rövid „popsi riszálásba”. Amikor ez megvolt, folytatom a futást a lelátó/nézők elé és a mezem felhúzva a korlátra helyezem a pocakom.

A mozdulat nem véletlen, egyszerűen válasz a zrikálásra…

– A csapattársak, szurkolók és az ellenfelek is szeretnek néha cukkolni, ha a súlyomról van szó. Picit lassabb lettem az évek múlásával, innen támadt az ötlet, hogy ha gólt szerzek, akkor a hasamat rázom vagy éppenséggel kipakolom a korlátra, megmutatva azt a nézőknek, hogy igen még mindig van bennem spiritusz a túlsúlyom ellenére is. Reméltem, hogy Kék ellen be is tudom mutatni, persze ha az eredmény is úgy engedi. Kísérteties módon én szereztem csapatunk harmadik gólját, szinte percre pontosan az 59.percben, akárcsak a tavalyi meccsen. A 3-0-ás állás megengedte, hogy alkalmazzam a megígért gólörömöm, mindenféle rossz szándék nélkül. Az volt a célom, hogy mosolyt csaljak az arcokra. Szerencsére nevetésben nem volt hiány, de a legfontosabb, hogy a mérkőzést is behúztuk 4-1-re.

Videó: Imhol a gólöröm Boda Tamás módra

Kattints a képre!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .